Miért nem ugyanaz a gyerek sportolóként, mint otthon?
„Ez biztosan ugyanaz a gyerek?”
Otthon alig lehet rávenni, hogy megszólaljon idegenek előtt. Az edzésen viszont ő biztatja a társait, jelentkezik elsőként egy feladatra, és teljes természetességgel áll oda versenyezni.
Vagy éppen fordítva. Otthon folyamatosan beszél, mozog, kérdez és szervez, az uszodában pedig csendben figyeli az edzőt, kivárja a sorát, és meglepő türelemmel gyakorolja ugyanazt a mozdulatot újra és újra.
A szülők számára néha egészen meglepő lehet, amikor először látják gyermeküket edzésen vagy versenyen. Mintha egy kicsit más személyiség jelenne meg előttük.
Pedig ugyanaz a gyerek áll a pálya szélén. Csak éppen egy másik világban.
Más környezet, más szerep
A gyerekek viselkedése nem független attól a közegtől, amelyben vannak. Más szerepük lehet otthon, az iskolában, a baráti társaságban és egy sportközösségben is.
A családban például valaki lehet a legkisebb testvér, akinek mindig segítenek. Az edzésen viszont lehet, hogy már ő mutatja meg egy újonnan érkezőnek, hogyan zajlik egy feladat. Az osztályban lehet visszahúzódóbb, miközben a sportban magabiztos, mert pontosan tudja, mit várnak tőle.
Az edzés egyik különlegessége, hogy a szabályok és a szerepek általában világosak. Van egy feladat, amit meg kell próbálni. Van egy edző, akire figyelünk. Van egy csoport, amelynek tagjai vagyunk. És vannak olyan helyzetek, amelyek újra és újra visszatérnek.
Egy gyerek számára ez biztonságot adhat ahhoz, hogy olyan tulajdonságait is használni kezdje, amelyek máshol kevésbé kerülnek előtérbe.
A csendes gyerekből is lehet bátor versenyző
A magabiztosság nem feltétlenül azt jelenti, hogy valaki hangos.
Egy visszahúzódó gyerek is lehet rendkívül határozott a páston. Nem kell hozzá sokat beszélnie: meg kell hoznia egy döntést, el kell indítania a támadást, reagálnia kell az ellenfélre, majd egy elveszített asszó után újra oda kell állnia.
Az úszásban ugyanez másképp jelenik meg. A rajtkövön egyedül áll. Senki nem úszhatja le helyette a távot, és a vízben már neki kell alkalmaznia mindazt, amit az edzéseken megtanult.
A sportban így olyan helyzetek ismétlődnek, amelyekben a gyereknek apró döntéseket kell önállóan meghoznia. Nem feltétlenül lesz ettől hirtelen ő a leghangosabb az osztályban – de megtapasztalhatja, hogy képes egyedül is megoldani nehéz helyzeteket.
Az örökmozgó pedig egyszer csak mozdulatlanul áll
A másik irány legalább ennyire érdekes.
Egy izgő-mozgó, állandóan beszélő gyerek látszólag nem az, akiről elsőként a türelmes koncentráció jutna eszünkbe. Aztán kezébe kerül a lézerpisztoly, feláll a lőállásba, és néhány pillanatra minden más eltűnik körülötte.
Vagy felveszi a vívómaszkot, és rájön, hogy az ellenféllel szemben nem lehet egyszerre tíz dologra figyelni. Távolságot kell tartani, észrevenni a mozdulatot, majd a megfelelő pillanatban reagálni.
Ez nem jelenti azt, hogy a sport „átneveli” a gyereket. Sokkal érdekesebb dolog történik: kap egy helyzetet, amelyben érdemes másképpen viselkednie.
Idővel pedig megtapasztalhatja, hogy ő nemcsak az a gyerek, aki „soha nem tud nyugton maradni”. Ő az is, aki képes hosszú másodpercekig egyetlen célra koncentrálni.
A sportban nem mindenki ugyanazt találja meg
Talán éppen ezért különleges egy olyan összetett sport, mint az öttusa. Nem egyetlen képességet kér számon újra és újra.
Az egyik számban gyorsnak kell lenni, a másikban pontosnak. Egyszer bátran kell kezdeményezni, máskor türelmesen kivárni. Az úszás egészen más mentális állapotot kíván, mint egy vívóasszó, a laser runban pedig a futás után pillanatok alatt kell átállni a lehető legpontosabb munkára.
Így az is előfordulhat, hogy egy gyerek az egyik sportágban még bizonytalan, egy másikban pedig váratlanul magabiztos.
És ez fontos tapasztalat.
Nem azt tanulja meg magáról, hogy „én ügyes vagyok” vagy „én nem vagyok ügyes”. Sokkal árnyaltabb képet kaphat: ebben már jó vagyok, ebben még fejlődnöm kell, ettől félek egy kicsit, ezt pedig sokkal jobban tudom, mint korábban gondoltam.
A szülő is felfedezhet valami újat
Néha ezért érdemes nemcsak azt figyelni egy edzésen vagy versenyen, hogy hányadik lett a gyerek.
Érdemes megnézni azt is, hogyan viselkedik, amikor az edző beszél hozzá. Mit csinál, ha valami elsőre nem sikerül. Odamegy-e a társához, amikor annak rosszul sikerült egy feladat. Mer-e kérdezni. Hogyan reagál a győzelemre, és hogyan a vereségre.
Lehet, hogy éppen ezekben a pillanatokban látunk meg benne valamit, amit otthon ritkábban.
Egy kis önállóságot. Türelmet. Bátorságot. Versenyszellemet. Figyelmességet. Vagy azt a képességet, hogy egy hiba után megrázza magát, és újrakezdi.
A sport egyik legérdekesebb ajándéka talán éppen ez. Nem egy másik gyereket hoz létre.
Hanem segít megmutatni, mennyi minden van abban a gyerekben, akit már olyan jól ismerünk.
Hajrá Csepel, hajrá magyar öttusa!
Írta: Csepel Öttusa és VSE
Megjegyzés: A cikk borítóképe mesterséges intelligencia (MI) segítségével készült.