A fegyelem nem kiabál, nem követel – csendben formál

A legtöbbször akkor vesszük észre, hogy egy gyerek fegyelmezetté válik, amikor már nem kell rá szólni. Már magától készül, figyel, csinálja a dolgát. Az öttusában ez a változás szinte észrevétlenül történik meg. A gyerek először csak azt látja, hogy edzés van, oda kell érni, be kell pakolni, meg kell csinálni a feladatot. De ahogy telnek a hetek, egyszer csak valami átkattan. A ritmus, a feladatok egymásutánja, az edzők következetessége, az apró sikerélmények… mind együtt formálják azt a belső erőt, amit mi úgy hívunk: fegyelem.

Az öttusa fegyelem nem arról szól, hogy minden percben tökéletesnek kell lenni. Sokkal inkább arról, hogy a gyerek megtanulja, hogyan reagáljon kihívásokra. Hogyan küzdje át magát a fáradtságon. Hogyan maradjon fókuszban egy lövésnél, hogyan maradjon türelmes vívás közben, hogyan ossza be az erejét futásnál. És a legfontosabb: hogyan tisztelje saját magát és a csapatát.

A fegyelem ott kezdődik, amikor a gyerek megérti: a fejlődés nem a véletlen műve

Sok gyerek számára az első hetek még kaotikusak. A táska egyik nap megvan, másik nap otthon marad. Egyszer hozza a kulacsot, aztán nem. Néha lelkes, néha fáradt, néha szívesen jön, máskor nehezebben indul el. És ez így természetes. A fegyelem ugyanis nem úgy születik, hogy egyszer csak megérkezik. Inkább úgy, hogy a gyerek észrevétlenül megérzi a saját fejlődését.

„Anya, ma messzebbre úsztam.”
„Apa, ma nem hibáztam a lövésnél.”
„Edző néni, ma nem fáradtam el annyira a futásban.”

Ezek azok a pillanatok, amelyekben a gyerek rájön: amit beletesz, az visszajön. A teljesítmény és a kitartás között kapcsolat van. És ettől kezdve a fegyelem nem elvárás, hanem eszköz, amivel eléri azt, amit szeretne.

A fegyelem minden sportág alapja – de az öttusában tanulható meg a legszebben

Kevés sportág tanít ennyire változatos módon: egyik percben vízben vagy, a másikban futsz, aztán kézben tartod a pisztolyt, majd vívsz. A test és az idegrendszer folyamatos váltásokra készül, és a gyerek megtanulja, hogyan álljon át egyik feladatról a másikra. Ez a gyors fókuszváltás olyan képesség, ami az iskolában is óriási előny. Könnyebben koncentrál, jobban osztja be az idejét, jobban viseli a kudarcot — hiszen a sportban is mindig újra kell próbálni.

Az öttusa fegyelem tehát nem rideg, nem parancsoló. Inkább belső egyensúly: tudom, mit kell tennem; tudom, hogy képes vagyok rá; tudom, hogy a fejlődésem rajtam is múlik.

Egy történet, ami megmutatja, milyen észrevétlenül épül fel ez a belső erő

Volt egy kisfiú, aki az első héten még minden edzésen elengedte magát a futás végén. Leült, panaszkodott, néha sírt is, hogy nem bírja tovább. A többiek már a nyújtásnál tartottak, ő még mindig levegő után kapkodott. Aztán egyik délután, teljesen váratlanul, végigfutotta a távot megállás nélkül. Nem ő volt a leggyorsabb, de amikor beért, csendben leült, és azt mondta:
„Ma nem adtam fel.”

Ezen a napon nem csak futni tanult meg. Megtanulta, hogy az ereje nem a lábában van — hanem a fejében és a szívében.

Ez a fegyelem. Nem az engedelmesség. Nem a szabályok.

Hanem az a pillanat, amikor a gyerek megérti: képes vagyok rá.

Miért lesz ettől erősebb a gyerek a hétköznapokban is?

Mert a fegyelem átszivárog az élet minden területére. Aki megtanulja végigcsinálni a medencében a 200 métert, az könnyebben végigír egy feladatlapot is. Aki megtanulja újra és újra próbálni a lövést, az türelmesebb lesz magával az iskolában. Aki megtapasztalja, hogy a fejlődés lépésről lépésre történik, az kevésbé fél a kihívásoktól.

És ami talán a legfontosabb: a gyerek nem külső kényszerből fegyelmezett. Nem azért, mert muszáj. Hanem mert érzi, hogy meg tudja csinálni, el tudja érni a céljait.

A Csepel Öttusánál a fegyelem nem cél, hanem természetes következmény

Nem várjuk el a tökéletességet. Nem kérünk többet, mint amire a gyerek képes. Csak annyit kérünk, hogy próbálja meg. És ha megpróbálja, minden sikerélmény, minden apró javulás, minden mosoly közelebb viszi ahhoz, hogy a fegyelem ne külső elvárás legyen, hanem belső erő.

Ezért mondjuk azt, hogy az öttusának van egy „titkos hatodik száma”.
Ez a fegyelem.
Mert minden más ebből épül fel.

Hajrá Csepel, hajrá magyar öttusa!
Írta: Csepel Öttusa és VSE

A mozgáskoordináció alapvető szerepet játszik a gyerekek fejlődésében. Már fiatal korban jól látható, hogy ki hogyan mozog, milyen gyorsan tanul új mozgásformákat, és mennyire tud alkalmazkodni különböző helyzetekhez. Ezek a különbségek természetesek, de egy dolog közös: ahogy fejlődik a mozgáskoordináció, úgy válik magabiztosabbá a futás, az ugrás, az egyensúlyozás és a térbeli tájékozódás. Ez a fejlődés gyakran az iskolai teljesítményben is megjelenik, például a figyelem és a koncentráció javulásában.

A mozgáskoordináció nem egyetlen képesség, hanem több tényező összehangolt működése. Ide tartozik az egyensúlyérzék, a térérzékelés, a reakcióidő, az izomkontroll és a figyelem. Az öttusa sajátossága, hogy ezek a készségek nem elkülönítve, hanem egyszerre és folyamatosan fejlődnek. A változatos mozgásformák és a gyakori feladatváltás olyan ingereket adnak, amelyek hatékonyan támogatják a gyerekek idegrendszeri és mozgásos fejlődését.

Az öttusa változatossága igazi „varázslat” a fejlődő test számára

Kevés sportág van, ahol a gyerek ennyire sokféle mozgással találkozik. Úszás, futás, lövészet, vívás, akadálypályás elemek – mindegyik másra tanít, mégis összhangban fejlesztik a testet és az idegrendszert. A mozgáskoordináció itt nem külön gyakorlat, hanem a teljes edzés természetes része. A vízben megtanulja a ritmust és a légzést, a futópályán a ritmusváltást és a térérzékelést, a vívásban az időzítést, a lövészetben a koncentrációt. A gyerek észre sem veszi, de az idegrendszere minden edzésen „finomhangolódik”. Ezért fordul elő olyan gyakran, hogy a szülők egyszer csak azt mondják: „Mióta öttusázik, valahogy ügyesebb lett mindenben.”

És ez nem véletlen. A koordináció fejlődése az egész életre hat: a gyerek magabiztosabban mozog, gyorsabban tanul új technikákat, és sokkal kevésbé fél a fizikai kihívásoktól.

Egy kis történet: amikor a koordináció egyszer csak „összeáll”

Az edzők rengeteg ilyen pillanatot látnak. Van egy kislány, aki hónapokig küszködik a váltott karos úszással. A lába megy, a karja megy, de a kettő együtt sehogy sem akar összeállni. Aztán egyik nap, teljesen váratlanul, a medence túloldaláról mosolyogva kiált:
„Megvan! Érzem!”

Ilyenkor nem csupán egy úszótechnika javul. Az idegrendszer találja meg a megfelelő ritmust. A mozgáskoordináció szó szerint láthatóvá válik: harmonikus lesz, áramló, könnyed. A gyerek pedig rájön, hogy valamire képes lett, ami addig lehetetlennek tűnt. Ez az élmény pedig elkíséri minden más sportba – és sokszor az élet más területeire is.

Miért segít az öttusa a többi sportágban is?

A választ a szülők szokták a legjobban megfogalmazni:
„Azóta jobban megy neki a foci.”
„A testnevelés órán már nem ő a legutolsó…”
„A tanító néni mondta, hogy sokkal figyelmesebb lett.”

A mozgáskoordináció fejlődése ugyanis nem sportágfüggő. Ha a gyerek egyszer megtanulja a testét hatékonyan használni, ez mindenhol előnyt ad. Könnyebbé válik a gyors irányváltás, a ritmusérzék, az egyensúly, a reakcióidő, az összpontosítás – ezek mind-mind olyan készségek, amelyek egyetlen sportághoz sem kötődnek, mégis mindegyikben meghatározóak.

Ezért mondják sokan az öttusára:
„az alapok alapja”.
Mert olyan készségeket épít, amelyekből később bármi felépíthető.

Az edző szemével: az apró javulások is nagy jelentőséggel bírnak

A szülők sokszor csak a látványos változásokat veszik észre, de az edző számára egy apró, alig észrevehető mozdulatjavulás is óriási eredmény. Egy pontosabb kartartás, egy egyenletesebb futólépés, egy stabilabb lövészállás – ezek mind jelzik, hogy a koordináció fejlődik.

És ami a legfontosabb: a gyerek ettől magabiztosabb lesz.
Már nem fél attól, hogy „ügyetlen”.
Nem érzi, hogy lemarad.
Megtanulja, hogy a fejlődés lépésről lépésre történik – és neki is van helye a pályán.

Ez az élmény pedig életre szóló önbizalmat ad.

A mozgáskoordináció több, mint fizikai képesség – lelki erőt is ad

A koordinált mozgás mögött mindig ott van a belső egyensúly is. Ha a gyerek megtanulja összerendezni a testét, idővel az érzelmeit és a figyelmét is jobban kontrollálja. Ezért van az, hogy a sportban megtapasztalt fejlődés gyakran az iskolában is megjelenik: kitartásban, koncentrációban, önfegyelemben. A mozgáskoordináció tehát nem csupán mozgást tanít – hanem egy harmonikusabb, erősebb, magabiztosabb gyereket nevel.

Mi azért dolgozunk, hogy a gyerek megtalálja a saját ritmusát

A Csepel Öttusánál nem kész sportolókat „gyártunk”, hanem olyan gyerekeket nevelünk, akik élvezik a mozgást, ismerik a testüket, és képesek fejlődni a saját tempójukban. A koordináció nem egyik napról a másikra alakul ki – de minden edzés közelebb visz hozzá. És amikor a gyerek egyszer megtalálja a ritmust, az érzést, hogy a mozgás működik… onnantól a sport az örömről szól, nem pedig a küzdelemről.

Hajrá Csepel, hajrá magyar öttusa!
Írta: Csepel Öttusa és VSE

A félelem a víztől természetes – és sokszor az első lépés a bátorság felé. A legtöbb gyereknél eljön a pillanat, amikor a medence szélén megáll. Beles néz a vízbe, aztán fel a szülőre. Ez a bizonytalan nézés nagyon gyakran a félelem a víztől első jele – és ez teljesen rendben van. A víz új közeg, új érzetekkel, új kihívásokkal. Idő kell hozzá – és jó élmények.

A félelem a víztől játékosan oldható – nálunk így kezdődik az ismerkedés

A Csepel Öttusánál pontosan tudjuk, hogy a gyerekeket nem lehet „beleugratni” a vízbe.
A félelem a víztől akkor oldódik igazán, ha az első benyomások játékosak és biztonságosak. Ezért nálunk így kezdődik a vízhez kötődő kapcsolat…

Az első lépés mindig a bizalom – még mielőtt egyetlen csepp vízhez érnénk

A Csepel Öttusánál pontosan tudjuk, hogy a vízhez való bizalom nem egyik pillanatról a másikra alakul ki. Az első lépések nem az úszástechnikáról szólnak, hanem a fokozatosságról és a biztonságérzetről. Az edzők először megismertetik a gyerekeket a vízzel, hagyják, hogy megszokják az új közeget, és csak akkor lépnek tovább, amikor a gyerek már nyugodtan és magabiztosan érzi magát.

Sokszor az első „edzés” így zajlik:

„Csak loccsantsunk rá egy kis vizet!”
„Fújjunk együtt buborékot!”
„Látod? A víz megtart téged.”

Ezek a pillanatok még nem az úszásról szólnak.
Ezek a bizalomról szólnak.

A játék ereje: így oldódik fel észrevétlenül a félelem a víztől

A gyerekek a játékhoz kapcsolódnak a legerősebben — ezért nálunk a vízhez való kapcsolódás is játékosan kezdődik. Először csak a lábát mártja bele. Aztán a kezét.
Aztán kipróbálja, milyen lebegni. Következő héten már azt mondja:

„Tanító néni, nézze, tudok buborékot fújni!”

A félelem a víztől így oldódik fel: nem egyik pillanatról a másikra, hanem apró sikerélmények sorozataként.

És minden apró lépésért megdicsérjük — mert ezek a dicséretek teszik őt bátorrá.

Minden gyerek más tempóban bátrabb – és ez így tökéletes

Vannak gyerekek, akik első nap leugranak a rajtkőről. És vannak, akik egy hónapig csak a medence szélén állnak. Mindkettő teljesen rendben van. A gyerekek nem „késnek le” semmiről. Ők csak más úton járnak.

A mi edzőink pontosan tudják, mikor kell:

• egy kicsit közelebb lépni,
• mikor kell viccel oldani a feszültséget,
• mikor elég csak egy támogató mosoly,
• és mikor kell azt mondani:
  „Próbáljuk meg együtt, jó?”

A cél nem az, hogy elsőre tökéletes legyen — hanem hogy a vízzel való kapcsolat biztonságos és örömteli legyen.

A pillanat, amikor eltűnik a félelem – és megérkezik az öröm

A gyerekek egyik napról a másikra változnak. Aki hétfőn még két kézzel kapaszkodott, az szerdán már nevetve fröcsköl. Aki múlt héten sírt a víz szélén, az ma már százszor felugrik a víz alól:

„Nézd, apa! Látod? Egyedül is megy!”

És ez az élmény — az első valódi sikerélmény — nagyon mélyen beég a gyerekbe.

Nemcsak az úszásra hat, hanem minden másra is:

• bátrabb lesz az iskolában,
• könnyebben próbál ki új dolgokat,
• nő az önbizalma,
• megtanulja, hogy képes leküzdeni a saját félelmeit.

Ezért különleges az úszás. Ezért lényeges, hogy a félelem a víztől szeretettel és türelemmel oldódjon.

Miért fontos ez az öttusában? A víz az első nagy bátorságpróba

Az öttusa egyik alapja az úszás, de valójában sokkal többet ad annál, mint sokan gondolják. A víz megtanít:

• összpontosítani,
• szabályozni a légzést,
• uralni a testünket egy új közegben,
• fegyelmezettnek lenni,
• és szembenézni egy olyan kihívással, ami eleinte félelmetes lehet.

A gyerekek itt tanulják meg, hogy félelemből lehet erő.

Mi itt vagyunk – és türelemmel, mosollyal vezetünk végig ezen az úton

A Csepel Öttusánál hiszünk abban, hogy a gyerekeket nem „átlöktük” a félelmükön — hanem átvezetjük rajta. A vízzel való kapcsolat nem erőltethető. De szeretettel, türelemmel, biztonsággal és játékkal megnyitható. És amikor a gyerek átlendül, az nemcsak úszásban fejlődés — hanem egy életre szóló élmény arról, hogy a félelmek legyőzhetők.

Hajrá Csepel, hajrá magyar öttusa!
Írta: Csepel Öttusa és VSE

Sokszor halljuk: az öttusa egyéni sport. De aki valaha közelről látta egy edzés vagy verseny hangulatát, tudja, hogy itt a csapat ereje legalább annyira számít, mint az egyéni teljesítmény. Mert az öttusa nemcsak küzdelem, hanem együttműködés, bizalom és közös célok sorozata – egy csapatmunka, amit mindenki érez, aki benne van.

Egyedül a rajtnál, együtt az úton

A verseny pillanatában minden sportoló önmagáért küzd. De az oda vezető út tele van közös edzésekkel, nevetéssel, bátorítással és kitartással. A gyerekek megtanulják, hogy a fejlődés csapatban gyorsabb, az öröm pedig közös, ha együtt érik el.

„Amikor a társamnak jobban ment, nem irigykedtem – büszke voltam rá. Tudtam, hogy legközelebb én jövök.”

Ez az a szemlélet, ami az öttusát különlegessé teszi: megtanít örülni más sikerének, miközben a saját céljaidért dolgozol.

Az edzés közösség, nem csak feladat

A csepeli edzéseken nemcsak a mozgás a fontos, hanem a hangulat is. A gyerekek együtt készülnek, segítenek egymásnak, észrevétlenül megtanulnak együttműködni, kommunikálni és támogatni. Ez a fajta csapatmunka később az élet más területein is hasznukra válik – iskolában, munkahelyen, barátságokban.

A közösségből születik az önbizalom

Amikor a gyerekek látják, hogy nincsenek egyedül – hogy más is küzd, hibázik, feláll és újra próbálkozik – akkor megtanulnak hinni magukban. Az edzők, a csapattársak, a szülők – mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek megtapasztalják, mit jelent bízni önmagukban és egymásban.

Ez az bizalom az, amit később a versenyekre is magukkal visznek.

Forrás: Csepeli Öttusa és VSE

Egyéni sport, csapatszívvel

Mi Csepelen hiszünk abban, hogy az öttusa nemcsak egy sportág, hanem egy közösségi élmény is. Az edzéseken nemcsak az erő fejlődik, hanem az együttműködés, az empátia és a barátság is. Mert végső soron nem az számít, ki nyeri a versenyt, hanem az, hogy mindenki együtt halad előre.

Hajrá Csepel, hajrá magyar öttusa!
Írta: Csepeli Öttusa és VSE

A sport nemcsak a gyerekeket formálja, hanem a szülőket is. Az öttusa világa különleges: öt sportág, rengeteg edzés, verseny, idő és türelem. De a pálya széléről nézve is születnek felismerések – olyan tapasztalatok, amelyek a mindennapokban is erőt adnak.

Türelem – az egyik legfontosabb sportérték

A szülő megtanul várni. Várni az edzés végére, a fejlődésre, az első éremre vagy épp a következő mosolyra. A sport nem gyors eredményekről szól, hanem apró lépésekről – és a szülő az, aki megtanul örülni ezeknek a kis győzelmeknek.

„Amikor látom, hogy a gyerekem már nem adja fel, tudom, hogy jó helyen van.”

Az öttusa megtanítja a szülőt is: a kitartás nemcsak a medencében vagy a pályán fontos, hanem az élet minden területén.

Bizalom – elengedni és hinni

A sportban a gyereknek saját útja van. A szülő feladata, hogy elengedje a kezét, és bízzon az edzőben, a csapatban és a folyamatban. Ez nem mindig könnyű – de az öttusa pont erről szól: bátorságról, hitről és önállóságról.

„Amikor először ment versenyre nélkülem, izgultam. Aztán rájöttem, hogy ez az ő pillanata.”

A szülő is fejlődik: megtanulja, hogy a háttérből támogatni néha nagyobb erő, mint a középpontban lenni.

Közösség – mert a sport összeköt

A Csepeli Öttusa közössége nemcsak a gyerekekről szól. A szülők is megtalálják egymást, beszélgetnek a versenyek alatt, szurkolnak, örülnek egymás gyerekének is. Itt nem riválisok, hanem szövetségesek lesznek – mert mindenki ugyanazt akarja: boldog, egészséges, fejlődő gyereket látni.

„A versenyeken már nemcsak a saját lányomnak drukkolok, hanem mindenkinek, akit ismerek.”

Ez a közösségi erő teszi igazán különlegessé a csepeli öttusát: a szülők nem csak nézők, hanem a csapat részei.

Támogatás – nemcsak a gyerekeknek jár

Ahogy a sportoló tanul, fejlődik és hibázik, úgy tanul a szülő is. Hogyan kezelje a feszültséget, hogyan biztassa a gyereket anélkül, hogy nyomást gyakorolna rá, hogyan legyen jelen – csendben, de erősen.

A sport a családokat is formálja: megtanít beszélgetni, közösen örülni, együtt izgulni. És ezek az élmények maradnak meg a leghosszabb ideig.

Forrás: Freepik

A sport közös élmény – nemcsak a pályán

Mi, Csepelen hiszünk abban, hogy a sport nemcsak a gyerekeket, hanem az egész családot formálja. A szülők támogatása, bizalma és szeretete adja a hátteret, amiből a gyerekek erőt merítenek – akár a pályán, akár az életben.

Hajrá Csepel, hajrá magyar öttusa!
Írta: Csepeli Öttusa és VSE

Borítókép forrása: Freepik

A sportban, bármennyire is óvatosak vagyunk, néha megtörténik a baj. Egy rossz mozdulat, egy elcsúszás vagy egy túlfeszített izom – és jön a kényszerpihenő. Mégis, a sérülés sokszor többet tanít, mint gondolnánk. Megmutatja, mi az igazi kitartás, mit jelent újrakezdeni, és hogy a sport nemcsak a test, hanem a lélek edzése is.

A türelem leckéje

Amikor valaki megsérül, az első érzés a csalódás. Hiányzik az edzés, a mozgás, a csapattársak. De a gyógyulás időszaka türelemre tanít – arra, hogy ne csak a gyors eredményt hajszoljuk, hanem értékeljük a folyamatot is. Az edző ilyenkor nemcsak szakember, hanem lelki támasz:

„Most a regeneráció a legfontosabb edzés. A tested dolgozik, csak máshogy.”

Aki egyszer türelmesen végigcsinálja ezt az időszakot, később erősebb és tudatosabb sportolóvá válik.

A közösség megtartó ereje

A sport nem magányos műfaj – a sérülés idején derül ki igazán, mennyit jelent a csapat.
Egy üzenet, egy bátorító szó, egy látogatás az edzőtől vagy a társaktól: ezek adják a legerősebb motivációt. Az igazi csapat ott is összetart, amikor éppen nem tudsz a pályán lenni. A közösség ilyenkor mutatja meg, hogy a sport több, mint verseny – ez valódi összetartozás.

Forrás: Freepik

Újrakezdés – a legnagyobb győzelem

A sérülés utáni visszatérés nemcsak fizikai kihívás, hanem mentális próba is.
Megtanít hinni magunkban, értékelni az apró sikereket, és hálásnak lenni minden egészséges napért. A sportban a győzelem nem mindig az érem – sokszor az, ha valaki újra pályára lép.

„Először féltem, de amikor újra ugrottam a vízbe, tudtam, hogy minden perc küzdelem megérte.”

A sport megtanít felállni

A sportsérülés soha nem a vég, inkább egy új kezdet. Megmutatja, mennyit bír a test, mit jelent a kitartás. Aki már átélt sérülést, tudja: a sportban nem az számít, hányszor esünk el – hanem hányszor állunk fel.

Mi, a Csepeli Öttusánál minden edzésen figyelünk a biztonságra és a helyes technikára.
De ha mégis megtörténik a sérülés, támogatjuk a felépülést – fizikailag és lelkileg is. Mert számunkra a sportoló egészsége az első.

Hajrá Csepel, hajrá magyar öttusa!
Írta: Csepeli Öttusa és VSE

Szeptember 25-én ünnepeltük a Magyar Edzők Napját, de mi, a Csepeli Öttusa és VSE-nél úgy gondoljuk, hogy az edzők minden nap megérdemlik a köszönetet. Ők azok, akik a háttérben dolgoznak, figyelnek, bátorítanak és segítenek, hogy a gyerekekből ne csak jó sportolók, hanem kitartó, magabiztos és felelősségteljes emberek váljanak.

Az edző – aki példát mutat

Az edző több mint szakember. Ő az, aki hisz bennünk akkor is, amikor mi magunk kételkedünk. A gyerekek számára az edző nemcsak utasításokat ad, hanem példát mutat: hogyan küzdjünk, hogyan ne adjuk fel, és hogyan tanuljunk a hibáinkból.

„Amikor edzőnk azt mondja, hogy még egy kört fussunk, tudom, hogy bízik bennem – hogy képes vagyok rá.”

A példamutatás az apró dolgokban rejlik – abban, ahogy köszön, ahogy figyel, ahogy motivál. Ezek azok a pillanatok, amikből a gyerekek évek múlva is erőt merítenek.

Forrás: Freepik

A türelem és a fejlődés mesterei

Az edző türelme határtalan. Ő az, aki látja a fejlődést akkor is, ha az lassú, és tudja, hogy minden gyermek más tempóban halad. Az edző tudja, hogy nem mindig az a legnagyobb győzelem, amit az érem mutat – hanem az, amikor a gyerek legyőzi önmagát.

„Nem baj, ha ma nem ment úgy, mint tegnap. A lényeg, hogy Te megpróbáltad.”

Egy jó edző nem csak testet, hanem lelket is edz. Megtanítja, hogy a kudarc a fejlődés része, a kitartás pedig az igazi siker kulcsa.

Közösséget építenek, nemcsak sportolókat

Az edző a csapat motorja – ő tartja össze a közösséget.
A gyerekek a pályán nem csak egymás mellett edzenek, hanem egymásért is. Az edzők abban segítenek, hogy az öttusa ne csak sport, hanem életre szóló közösségi élmény legyen.

„Amikor elhozom a gyereket edzésre, tudom, hogy jó kezekben van. Nemcsak figyelnek rá, de szeretik is.”

Ezek az emberi kapcsolatok teszik különlegessé a csepeli öttusát – ahol mindenki számít, mindenkiért dolgoznak.

Köszönet minden edzőnek

Köszönjük a türelmet, az odafigyelést, a biztató szavakat, a hajnali és esti edzéseket, a nevetéseket és a komoly beszélgetéseket. Köszönjük, hogy nap mint nap formáljátok a jövő bajnokait – és emberként is példát mutattok.

Forrás: Csepeli Öttusa és VSE

Csepel bajnokot ad, bajnokot nevel!

Ha te is szeretnél részese lenni annak a közösségnek, ahol az edző nemcsak vezet, hanem támogat, ahol minden edzés élmény és minden apró siker közös öröm – gyere el edzésre hozzánk! Várunk minden korosztályt, kezdőket és haladókat egyaránt.

Hajrá Csepel, hajrá magyar öttusa!
Írta: Csepeli Öttusa és VSE