A Magyar Vívó Szövetség a fővárosi BOK (volt Syma) csarnokban rendezte meg a Sulivívó Találkozó és Diákolimpia névre hallgató rendezvényét, ahol leendő, illetve már igazolt vívók is összemérték tudásukat. Péntek reggeltől szombat délig folyamatosan, 70 páston több mint 1000 vívó küzdött egymással, köztük a Csepeli Vívó Egyesületben pallérozódó tehetségek is megmérették magukat.Németh Tamás a klub vezetője pozitívan nyilatkozott az eseményt illetően: – A tavalyihoz hasonlóan idén is jól sikerült a szinte minden korosztályra kiterjedő verseny, ahol kiváló körülmények között vívhattak a fiatalok egészen a bambi korosztálytól kezdve a kadet korcsoportig. Férfi tőr csapatunk az előkelő V. helyet szerezte meg utóbbi korosztályban. Egyesületünkből 20-22 fővel vettünk részt az eseményen, ahol olyan (vívó)kiválóságokkal is találkozhattak a gyerekek (a teljesség igénye nélkül), mint Kamuti Jenő, Szilágyi Áron, Szász-Kovács Emese, Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András, Kovács Iván, Somfai Péter, Nébald György, Kulcsár Krisztián, Szalay Gyöngyi, Mincza Ildikó, Várkonyi Marina, Nemcsik Zsolt, Boros György, vagy éppen Navarrete József. Így a vívás mellett ez is nagy élményt jelentett fiataljainknak.
Csepel Öttusa Média