Hőséges elismerés illet mindenkit, aki az elmúlt hétvégén részt vett a Magyar Kupa sorozatának aktuális, kétnapos állomásán Székesfehérvárott. A kísérőket is természetesen, de még inkább kis versenyzőinket, akik a verejtékfakasztó kánikulában sem adták alább legjobb teljesítményüknél.
Ennek eredménye meg is mutatkozott, s itt nemcsak a ragyogó dobogós helyezésekre gondolok, hanem a csodálatos egyéni csúcsokra, s egyáltalán a tényre, hogy az egyébként még csak palánta számba menő kicsik és nagyobbacskák egyaránt győztesen kerültek ki a csaknem trópusi klímával, a vetélytársakkal és elsősorban a magukkal vívott harcból.
A szombaton rendezett egyéni versenyek két csodás bronzzal is gazdagították a csepeli éremgyűjteményt, hiszen az U12 korosztály lányai között Varga Bianca nagyszerű teljesítménnyel a 3. helyen végzett, míg az egy évvel idősebb, U14 fiúk között Pataki Gergely szintén a dobogónak erről a fokáról nézhette végig jogos büszkeséggel az eredményhirdetést. A második, váltós napon is pompás eredmények születtek, melyek közül kiemelkedik Sziráki Fanni és Müller Máté bronzot, valamint Varga Bianca és Páczai Dávid ezüstöt érő mixelése.
Hasznos és főképp eredményes hőségriadót tudhatunk hát magunk mögött, s az esőfelhőkre várva reménykedhetünk a hasonlóan jókedvű folytatásban.
Hajrá Csepel!
MK 4. forduló csepeli helyezései:
U10. Leány: 26. Sziráki Fanni, 35. Honti Petra
U10. Fiú: 10. Müller Máté, 38. Holba Zsombor, 57. Racsek Tibor, 62. Szabó Dániel
U11. Leány: 28. Tekeres Judit, 35, Sabján Lotti
U11. Fiú: 22. Holba Zalán
U12. Leány: 3. Varga Bianca
U12. Fiú: 4. Páczai Dávid, 12. Temesvári Gergő
U13. Leány: 11. Percze Fanni, 17. Jakab Bíbor, 24. Sabján Lili, 25. Tekeres Hedvig, 27. Böröcz Kata, 28. Szabó Alexandra (Csapat: 5. Csepel A, 7. Csepel B)
U13. Fiú: 17. Holba Zalán, 23. Batuska Dominik
U14. Leány: 18. Dragán Antónia
U14. Fiú: 3. Pataki Gergely
MK 2. Váltó forduló csepeli helyezései:
U10. Mix: 3. Sziráki Fanni, Müller Máté, 6. Honti Petra, Racsek Tibor
U11. Leány: 8. Flórián Natália, Sabján Lotti
U11. Mix: 7. Tekeres Judit, Holba Zalán
U12. Mix: 2. Varga Bianca, Páczai Dávid
U13. Leány: 8. Jakab Bíbor, Tekeres Hedvig, 10. Sabján Lili, Szabó Alexandra
U13. Fiú: 6. Temesvári Gergő, Batuska Dominik
U13. Mix: 4. Böröcz Kata, Holba Dániel
U14. Leány: 6. Percze Fanni, Dragán Antónia