2020.09.26-27 Székesfehérvár adott otthont a kéttusa- és laser run országos versenynek. Csepeli versenyzőink közül 20 sportolónk indult. Szombaton úszás és futás versenyszámokban mérték össze erejüket, vasárnap pedig laser run egyéni és váltóversenyben, az ország több területéről érkező klubok veresenyzőivel.
Az egészségügyi védő intézkedések, korlátozták a szurkolói jelenlétet, kötelezően betartandó zónák voltak kijelölve a szülőknek és versenyzőknek. Mindezek ellenére olyan erős belső motivációval rendelkeztek fiatal versenyzőink, mintha teltházas világversenyen szurkolnának nekik. Minden korosztályban nagyon sok egyéni fejlődést mutatkozott, aminek köszönhetően új egyéni csúcsok születtek és érmekből is bőségesen jutott mindkét nap. Összesen 5 aranyérmet, 4 ezüstérmet és 4 bronzérmet szereztek versenyzőink
Verseny indulók: Bognár András, Bognár Dóra, Lór Bettina, Lór Vendel, Szamper Viktor, Szamper Márton, Mihálka Szintia, Mihálka Alícia, Mihálka Mercédesz, Udut Ádám, Udut Márk, Kis Dániel Dusán, Kis Dorka Hanga, Pataki Zsombor, Mohl Zsombor, Thirjung Viktor, Stump Ede, Honti Petra, Mikus Gitta, Péter Kira
Felkészítő edzők: Vizsoli Mária, Rajszki Péter, Peszleg Dániel és Belák János
Sportolóink közül ki kell emelni a 8 éves Bognár Dórát és 9 éves Lór Bettinát akik megmutatták, hogy a csepeli sportbázisunk nemcsak jó közösséget eredményez és barátságokat alakít ki, hanem olyan szakmai munka folyik, amelynek köszönhetően már fiatal korban széleskörű sportági jártasságot kapnak a gyerekek.
Csatlakozzatok sportágválasztó csoportunkhoz, ahol minden öttusához kapcsolódó sportágat (vívás, lézeres lövészet, úszás, futás) ki lehet próbálni és heti rendszerességgel gyakorolni! Elérhetőség: [email protected]
Hajrá Csepeli Öttusa, Hajrá Csepel!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!