Csepel után a főváros egy másik régiójában mutatkozott be a solathlon sportág, amit az új helyszínen is örömmel fogadtak diákok, tanárok egyaránt. A sportágat a Belső-Pesti Tankerületi Központban mutatták be a közelmúltban.A IX. kerületi Leövey Klára Gimnáziumban nagy érdeklődés övezte a bemutatót, amit Csepel után ezúttal is Kovács Zoltán, a sportág hazai meghonosítója és Szegi Csaba a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület technikai igazgatója prezentált a V.-VI.-VII.-VIII.-IX. kerület testnevelőinek. A korábbi helyszíneken már jó benyomást keltő, összetett sportág ez úttal is jól vizsgázott, újabb „híveket” szerezve ahhoz, hogy országszerte is megismerhessék és elterjedhessen. Az eseményről Dr. Mile Lajos a Leövey Klára Gimnázium testnevelő tanára nyilatkozott honlapunknak.

Dr. Mile Lajos testnevelő tanár: –  Szegi Csabáék a Belső-Pesti Tankerületi Központ bemutató óráján jártak nálunk, ahol szerettünk volna egy új sportággal megismertetni a kollégákat, ami aztán rendkívül izgalmasnak bizonyult és minden résztvevő számára nyújtott olyan újdonságot, ami felkeltette az érdeklődésüket. Nem titkolt célunk a kollégák megismertetésén kívül az, hogy bevezessük a kerület iskoláiban, és már egyeztettünk is, hogy idén tavasszal szabadtéren próbálunk egy versenyt megszervezni az iskolák számára.  A bemutatón 10-12 kolléga vett részt, és azt szerettük volna, hogy ők maguk is „élvezhessék” a pálya nehézségeit, így mindenki aktívan is részt vett a programban, több kört is teljesítettek a pályán. Úgy gondolom a solathlon azért is izgalmas, mert igen sokrétű: mind a tájfutás, az akadályfutás mind az öttusa elemek megtalálhatók benne, ami sokrétű képességet, ügyességet igényel és adott esetben elősegíti a fiatalok érdeklődését a sportágakba való bekapcsolódását. Ez lehet az öttusa, a lövészet, vagy akár a tájékozódási futás, tehát meglehetősen sok irányú „kimenete” van a sportágnak. Szeretnénk ha a jövőben itt a Belső-Pesti Tankerületi Központban is meghonosodna ez a tevékenység, mert ha jól tudom Csepelen már jól bevált… Ez lenne a hosszútávú célunk itt az V.-VI.-VII.-VIII.-IX. kerületekben is. Nekünk nagyszerű élmény volt, a jelen lévő kollégák mindegyike új tapasztalatokkal gyarapodott, akik pedig nem voltak ott, azok sajnálhatják az elszalasztott lehetőséget.

 

Csepel Öttusa Média

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!