A Magyar Öttusa Szövetség ezúttal is megtartotta hagyományos, évzáró vacsoráját, ahol jutalmazták a 2016-os esztendő legjobb sportolóit is. A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesületből Simon Sarolta és Páczai Dávid teljesítményét is elismerték, Balczó Andrást pedig beválasztották a „Hall of Fame”-be azaz a Hírességek Csarnokába. A Magyar Öttusa Szövetség honlapjának beszámolója szerint az ünnepi gálán jó beszélgetések zajlottak a generációk között, ugyanis fiatal sportolók mellett a legendás bajnokok is tiszteletüket tették az eseményen. Többek között a háromszoros olimpiai bajnok Balczó András, az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok Maracskó Tibor, mindkettejük sikeredzője Benedek Ferenc, valamint a kétszeres olimpiai bajnok Németh Ferenc is tiszteletét tette, akik nem csak az ország, hanem Csepel sportlegendái a mai napig. Bretz Gyula a Magyar Öttusa Szövetség új elnöke egy rövid évértékelőt is tartott, ahol többek közt ezt mondta: „A terveink hosszú távúak. Amióta megnőtt az állami finanszírozás, azóta sokkal szélesebb bázisból tudunk építkezni. Biztos sokan vannak, akik gyors előrelépést várnak az eredményesség terén ebben a hihetetlenül nehéz sportágban. De véleményem szerint egy-két év alatt nem lehet világsztárokat nevelni. ez hosszabb időt igényel, legalább négy, öt évben kell gondolkozni. Bízom abban, hogy a nagyobb merítési lehetőség már a következő olimpia esetében, de legkésőbb a 2024-es ötkarikás játékokra pozitív hatással lehet a válogatott keretre.”
Bejelentették, hogy az öttusában is létrehozták a Hírességek Csarnokát (Hall of Fame). Az első tíz híresség közé két magyar, (s abból egy csepeli) Balczó András illetve a székesfehérvári Vörös Zsuzsanna került. A sportág eddigi egyetlen magyar női olimpiai bajnoka Frankfurtban kapta meg a kitüntetést, a 72-es müncheni olimpia egyéni győztese, Balczó András pedig a csütörtöki gálán vehette át a diplomát és a plakettet Bretz Gyulától és Vörös Zsuzsannától, a szövetség általános alelnökétől. A háromszoros olimpiai bajnok Balczó András rövid beszédben köszönte meg a kitüntető címet: “Az apósom azt mondta, hogy a gyerek olyan, mint a bankbetét, amiért meg kell dolgozni, az unoka pedig olyan, mint a kamat, amiért már nem kell megdolgozni. Én évek óta semmit sem csináltam az öttusában, az ölembe hullott ez a kitüntetés. De természetesen óriási megtiszteltetés a kitüntetés számomra.”
Természetesen a 2016-os év legjobbjai is elismerésben részesültek, köztük két csepeli: az év junior öttusázó nője Simon Sarolta lett, Páczai Dávidot pedig az idén nyújtott kiemelkedő eredményeiért jutalmazták.
Csepel Öttusa Média
Forrás: MÖSZ
Fotó: Róth Tamás