A Nemzetközi Öttusaszövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság idén első alkalommal hirdette meg a nemzetközi Coubertin-napot. A rendezvénysorozathoz a hazai szövetség is csatlakozott és a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesülettel közösen a Csepeli Strandfürdő területén szervezett egész napos családi programot. A közel 1500 résztvevő rendkívül változatos, színes programokban vehetett részt: a versenyszámok laser-runból, akadályfutásból, precíziós lövészetből és villámtájfutásból álltak, a vízi tusák keretében pedig 100 méteres akadályúszás és vízimentés is szerepelt.

Az eseményen tiszteletét tette Kulcsár Krisztián a Magyar Olimpiai Bizottság Elnöke, Sárfalvi Péter az EMMI nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes- államtitkára és Bretz Gyula a Magyar Öttusa Szövetség elnöke, valamint a Honvédelmi Sportszövetség képviselői is. A csepeli öttusa egy-egy korábbi nagy generációját pedig Németh Ferenc kétszeres olimpiai bajnok, Benedek Ferenc mesteredző, Földi László és  Dobi Lajos képviselték.
A versenyzésen kívül strandfociban és strandröplabdában is összemérhették tudásukat a fiatalok, a legkisebbek pedig az ugrálóvár nyújtotta örömöket is élvezhették.

Csepel Öttusa Média