Simon Sarolta, a csepeli üstököslány meghódította a messzi északot, egész pontosan az „A” Európa Bajnokság dobogójának legfelső fokát, amihez természetszerűen egy impozáns aranyérem is dukált. Saci nem hagyott kétséget afelől, hogy megérdemelten szemléli skandináv-földet a diadalmi emelvény legtetejéről, hiszen a mix váltóban, Tomaschof Somával az oldalán olyan rajt-cél győzelmet aratott, ami előtt az is kalapot emelhet, aki egyébként sosem hord. Ezzel ez az aranyos lány egy új, csupa nagybetűs fejezetet nyitott meg a csepeli öttusa történetében.
Nem mellékesen Sacink a női egyéni versenyben is a legjobb magyarként, a vívást toronymagasan megnyerve végzett az ötödik helyen, s mivel csapattársai is igen szépen szerepeltek, Zs. Tóth Annával és Boros Alexandrával karöltve begyűjtötték a csapatverseny ezüstérmét.
A magyar küldöttség összességében is szépen helyt állt. A már említett Somának ment ezúttal legjobban a fiúk közül, egyéniben ugyanis ő ért oda a dobogó harmadik helyére, a csapatteljesítmény eredménye – Regős Gergellyel és Bereczki Richárddal – pedig szintén egy szépen csillogó ezüstérmet ért.
A lány váltó nagy izgalmak után a negyedik helyen küzdötte magát a célba.
A fiúk váltóversenyében rajthoz álló csepeli csikócsapat, Mikó Domonkos és Kardos Bence nagyot küzdve a 10. helyen végzett. A nem túl jól sikerült vívás után alaposan összekapták magukat, és ragyogó úszással és kombival harcolták ki a végeredményt.
Nagy örömmel és büszkeséggel gratulálunk mindhárom versenyzőnek, bízva a hasonlóan sikeres folytatásban.
Egyúttal köszönetet kell mondanunk a felkészítésben – akár korábban, akár újabban – részt vevő valamennyi edzőnek és segítőnek, aki tudása legjavát nyújtva igyekszik kibontakoztatni a gyerekek tehetségét, és támogatóinknak, akik az egyesület működésének lehetőségét biztosítják.
BRAVO SACI!!! SZÉP VOLT FIÚK!!! HAJRÁ CSEPEL!!!
Ne feledjétek! Holnap Magyar Kupa Csepelen!!!