Budapesten a Tüske Uszodában rendezték meg a Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség szervezésében a vízimentő Országos Bajnokságot, ahol a Csepeli Öttusa és Vízisport Egyesület sportolói remekül helytálltak, arany, ezüst és bronzérmeket is sikerült elhódítaniuk.
A megmérettetés válogatóverseny volt a 2017. évi Európa- bajnokságra és a felnőtt-, ifjúsági valamint junior korosztályú országos bajnoki címekért zajlott, de egyben versenylehetőséget biztosított a serdülő és gyermek korosztálynak is.
Hliva Kati edzőnk örömmel számolt be az eseményről: – Csapatunkat Sabján Lili, Sabján Lotti, Szabó Alexandra, Melczer Sarolta, Mezein Anna, Mezei Kata, Sólyom Zita, Nyári Lilla, Kelemen Botond, Kedzierszki Zsombor, Péter Kira, Müller Máté, Honti Petra és Olár Réka alkották, akik egytől-egyig szép eredményeket elérve szerepeltek. A versenyszámok uszonyos úszásból, akadályúszásból valamint babamentésből álltak és 50, 100 illetve 200 méteres távokon kellett azokat teljesíteniük sportolóinknak, akik nem is vallottak szégyent.
Csepel Öttusa Média