A várakozásoknak megfelelően, sőt azt is túlteljesítve sikerült a június első hétvégjén a Csepeli Strandfürdő területén rendezett két- és háromtusa Magyar Kupa III. fordulója. A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület által rendezett program minden eddiginél több versenyzőt vonzott a kerületbe.

Pataki Zoltán, klubunk elnöke számolt be a részletekről: – Ábel Attila alpolgármester úr köszöntőjét követően indult útjára június 3-án az idén 70 esztendős csepeli öttusasport tiszteletére is szervezett két- illetve háromtusa Magyar Kupa III. fordulója, ahol minden eddigi létező rekordot megdöntöttünk, ami a hazai rendezésű versenyeket illeti. Harmincegy sportegyesület több, mint hétszáz versenyzője állt rajthoz a Csepeli Strandfürdő területén lebonyolított versenyen az U10-től az U17-es korosztályig bezárólag. Érzésem szerint európai szinten, de Magyarországon biztosan a legnagyobb két- és háromtusa eseményt sikerült tető alá hoznunk az egynapos rendezvénnyel. Futószalagon zajlottak az események: amíg a medencében úsztak, addig a többiek a futó és a lövő számokat teljesítették, előfordult olyan korcsoport, (az U10-es fiúknál), ahol 95 -en(!!) indultak, így a tervezett futamszámokat bizony meg kellett növelnünk. Szerencsére remek partnernek bizonyult az időjárás és a kiválóan illeszkedő kiegészítő tevékenységek is jól vizsgáztak, ahol mindenki megtalálta a magának való elfoglaltságokat. Ellátogatott a versenyünkre számos olimpiai-, világ-, és Európa-bajnok is, sőt a 91 esztendős Benedek Feri bácsi feleségével együtt tisztelte meg az eseményt, de eljött Martinek János szövetségi kapitány, Fábián László, Sárfalvi Péter és Hanzély Ákos is, akik érezhetően mindannyian elégedettek voltak a látottakkal.

A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület sportolói igyekeztek kihozni magukból a legtöbbet: háromtusában a lány U15-ös csapatunk bronzérmes helyen végzett (Varga Bianka, Szabó Izabella, Sabján Lili összeállításban), itt Bianka az előkelő 4. helyet is megszerezte egyéniben. Ugyanebben a korosztályban a fiúknál Batuska Dominik ugyancsak a negyedik helyen végzett, kéttusában az U14-es fiúknál csapat ezüstéremre sikerült szert tennünk a Temesvári Gergő, Szalai Zalán és Temesvári Ádám (Páczai Dávid sajnos betegség miatt nem lehetett a segítségünkre) összeállítású egységünkkel, ahol egyéniben Gergő a 4., míg Zalán az 5. helyen ért célba. Köszönet illet minden szervezésben közreműködőt, a Csepeli Önkormányzatot valamint a Csepeli Városgazda Zrt. -t, akik lehetővé tették, hogy a kiváló adottságokkal rendelkező területen bonyolítsuk le a sikeres versenyt.

Egy pillanatra sem állunk le, hiszen a hétvégén jön a felnőtt OB, majd sorra következnek a hazai és nemzetközi megmérettetések, valamint indul a nyári táborunk, szóval igazán nem panaszkodhatunk a tétlenségre – zárta a beszámolót Pataki Zoltán.

A rendezvényen készült videó Itt megtekinthető.

 

 

Csepel Öttusa Média

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!