Szerdán a lányok, csütörtökön a fiúk válogatott csapata utazik el a cseh fővárosba, az „A” korosztályos Európa Bajnokságra. A kontinensviadalon induló kilenc magyar fiatal közül három a kék-piros szerelést cseréli a válogatott mezre.

 

A lánycsapat húzóembere, Simon Sarolta remélhetőleg ezúttal is a tőle megszokott, kiegyensúlyozott teljesítménnyel rukkol majd elő, ami talán egy emlékezetes eredményt is szülhet.

 

A fiú válogatottat erősítő Mikó Domonkos és Kardos Bence pedig szintén intenzív és eredményes felkészülés után vág neki a viadalnak, igazi csepeli elszántsággal.

 

Lesz tehát miért szorítanunk ifjoncainknak, akiknek először a csütörtöki és pénteki selejtezőkön kell beverekedniük magukat a hétvégi döntőkbe, majd a következő hét elején a szövetségi kapitány döntése alapján remélhetőleg a váltó versenyekben is rajthoz állhatnak majd.

 

Jó utat, és kiváló versenyzést kívánunk tehát minden utazónak.

 

Hajrá Csepel!

 

(A válogatott teljes névsora: Boros Alexandra, Simon Sarolta, Varga Eszter, Zs. Tóth Anna, valamint Palkovics Karolina, illetve Burcsik Barnabás, Kardos Bence, Mikó Domonkos, Salga Gergő)

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!