Az ifjúsági öttusa Európa-bajnokság záró napján a férfi váltók illetve a vegyes váltók versenyét rendezték meg Prágában, ahol a csepeliek közül Simon Sarolta és Mikó Domonkos is érdekelt volt. A férfi váltóban Domonkos Salga Gergővel párban veselkedett neki a versenynek, Vívásban húsz győzelemmel valamint ugyanennyi vereséggel zártak, ami 210 ponttal a hatodik helyre volt elég. Az úszást a tizenegy fős mezőnyben a kilencedik helyen fejezték be 1’56:99-es időeredménnyel illetve újabb 350 ponttal. A kombinált számban pedig a tízedik helyen értek célba (11’43:34; 597 pont) így összességében 1157 ponttal zárták a kontinensviadalt. Ugyanitt orosz aranyérem született, a cseh váltó és a fehérorosz csapat előtt.
A vegyes váltók versenyében a már korábban a lány csapatban bronzérmet szerző Simon Sarolta és Burcsik Barnabás vágott neki a feladatok teljesítésének. Saciék kitűnően kezdtek, ugyanis megnyerték a vívást, 22 győzelem mellett 14 vereség került a nevük mellé, ami 232 pontot jelentett. Az úszást 2’08:13-as időeredménnyel a 10. helyen zárták ami 316 pontot jelentett számukra. A záró tusában pedig a hatodikak lettek (11’44:66-os idő; 596 pont) így az Európa-bajnokságot is ebben a pozícióban zárták összesen 1144 ponttal.
Itt az olaszoké lett az aranyérem, fehérorosz ezüst és brit bronzérem született.
Kállai Ákos utánpótlás szövetségi kapitány így értékelt a záró nap után:
„Nincs dráma, nyilvánvalóan nem felejtettek el öttusázni, ugyanakkor nehéz lenne pozitívan értékelni a látottakat. Bizony, ez a viadal rosszul zárult. Hosszabban beszélgettünk, az edzők és a gyerekek is elmondták a tapasztalatukat. Nyilvánvaló, hogy sokkal jobb szereplésre számítottunk, látva a lányok korábbi versenyzését, és ismerve a képességüket. Teljes biztossággal állíthatom, hogy jóval több van bennük. De nem szabad most sokat rágódnunk ezen, hanem előre kell tekintenünk. A hibákat orvosolnunk kell és remélem, hogy a folytatásban sikeresek leszünk majd.”
Csepel Öttusa Média
Forrás: pentathlon.hu