Ma ünnepli 81. születésnapját az első egyéni olimpiai bajnok, egyben első kétszeres olimpiai aranyérmes öttusázó, a Csepel SC egykori kiváló sportolója Németh Ferenc. 1960-ban, Rómában egyéniben és csapatversenyben, Balczó Andrással valamint Nagy Imrével együtt is a dobogó tetejére állhatott.

A mindig vidám, mosolygós sportember 1936. április 4-én született . A ma már 90 éves Benedek Ferenc mesteredző volt az, aki az akkor még a futballpályán szaladó, jó mozgású fiatal Németh Ferencet felfedezte és csábította az öttusa felé. Innentől kezdve (1954) egyre több sikert ért el, olyan eredményeket is, amivel beírta magát a történelembe.  Egy betegség miatt 1963-ban be kellett fejeznie pályafutását, de a sporttól sohasem szakadt el.

Aktív pályafutása után, 1964-től négy évig az öttusaszövetség főtitkáraként dolgozott. Később visszatért Csepelre, és egykori edzőjével, Benedek Ferenccel nyitottak sportiskolát. Az 1972-es olimpián – melyen két csepeli versenyző, Balczó András és Villányi Zsigmond is az ezüstérmes öttusacsapat tagja volt – a válogatott vívóedzőjeként tevékenykedett, majd 1974-ben Csepelen megalapította a vívószakosztályt. Később edzősködött Kuvaitban, majd 1996-ban vonult nyugdíjba.

Nagyon boldog születésnapot kívánunk!

 

Csepel Öttusa Média

Forrás: agyar Öttusa Szövetség

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!