A hagyományos és sikeres kis-Duna menti tavaszi mezei futó verseny után Csepel rendezheti a sportág fővárosi döntőjét, ahol több száz általános és középiskolás áll majd rajthoz a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola tőszomszédságában október 20-án.

A Budapesti Diáksport Szövetség, a Csepeli Testnevelő Munkaközösség , klubunk a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület, valamint a házigazda csepeli önkormányzat által szervezett versenyen a II., III., IV., V. és VI. korcsoportos lányok és fiúk legjobbjai mérik össze tudásukat, 1-től egészen a 4 km-es távig. A versenyeket egyéniben és csapatban is értekeli majd a Hajdu Imre, Szeberényi Tamás és Jenei János csepeli testnevelőkből álló versenytitkárság, a győztesek pedig elnyerhetik Budapest Diákolimpiai Bajnoki címét és a 2016 áprilisában rendezendő országos döntőre is kvalifikálják magukat. Az országos megmérettetésre csapatban a budapesti döntő 1-2. helyezett együttesei juthatnak el, illetve amennyiben közülük valaki nem vállalja, akkor a 3., vagy 4. helyezett lép a helyére. Egyéniben pedig a budapesti döntő 1-4. helyezettjei képviselhetik majd iskoláikat a jövő évi országos fináléban.Valamennyi versenyen a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) versenyszabályai érvényesek, az első futamra a tervek szerint október 20-án 12 órakor kerül majd sor, regisztráció és gyülekezés a Vásárhelyi iskola udvarán ( 1212 Budapest, Széchenyi u. 95.) lesz.

Csepel Öttusa Média

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!