A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület ezúttal Móron, a 15 évnél fiatalabb „öttusázók” részére rendezett Magyar Kupa 1. fordulóján vett részt, ahonnan ismét szép eredményekkel tértünk haza.

Március 23- 24-én, meglehetősen szép környezetben található móri Wekerle Sándor Szabadidőközpont adott otthont a versenynek, ahol a kiváló versenyrendezés mellett a tavaszias időjárás is segítette fiatal öttusázóinkat – kezdte beszámolóját Belák János utánpótlás szakvezetőnk.
A csepeli „kis- öttusázók” közül 21 versenyzővel vettünk részt az első (szombati) napon, ahol az U10- es fiú korosztályban, (10 évnél fiatalabb kéttusázók) egyesületünk egyik tehetséges versenyzője Udut Márk bizonyult a legjobbnak!
Mint azt már korábban is elmondtuk, egyesületünk tagjainak eredményességét nem csak a helyezésekben mérjük, hanem annál inkább egyéni fejlődés alapján. Móron, a versenyszezon kezdetén többen is megjavították egyéni legjobb eredményüket nemcsak úszásban, hanem a futótáv teljesítése során is, amire nagyon büszkék vagyunk!
A második napon (vasárnap) 26 versenyzővel folytattuk a „Laser Run” (futás és lézeres lövészet) versenyszámot, itt megjegyzendő, hogy több sportolónk első ízben versenyzett ebben a számban. Azért nem ért minket meglepetésként, hogy itt is dobogós helyezéseknek és kiváló versenyzéseknek lehettünk szemtanúi. A fiúk U11- es korosztályában Udut Márk 2., Thirjung Viktor pedig a 3. helyezést érte el.
Összességében minden versenyen induló sportolónk jól érezte magát, minden edzőnk elégedetten távozhatott Mórról. Külön köszönet illeti a szülőket, akik biztosították gyermekeik részére a részvételi lehetőséget.
Továbbra is Hajrá Csepel! – zárta beszámolóját immár „szokásos módon” edzőnk.

Csepel Öttusa Média

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!