Székesfehérvár adott otthont július 12-én az I. Laser Run Országos Bajnokságnak. A Csepel Öttusa és VSE 24 versenyzővel vett részt a megmérettetésen.

Olyan korosztály is akadt, ahol közel 60 versenyző indult, de ettől függetlenül a dobogós helyezések elérését tűztük ki célként -ismertette az OB részleteit Belák János utánpótlás vezetőnk. A ragyogó időjárás több remek eredményt is hozott számunkra minden futamban.
Az U11- es korosztályban Udut Márk 4. lett, a Gáspár Ábel- Thirjung Viktor- Udut Márk alkotta csapat pedig az előkelő 3. helyen végzett.
Az U13- as korosztályban Kis Dániel is 3. lett illetve két társával -Pataki Zsomborral és Udut Ádámmal- együtt csapatban ugyancsak a 3. helyen végeztek.
Az U17- es korosztályban Szabó Izabella, Melczer Sarolta és fiatal versenyzőnk Nyári Lilla kiváló teljesítményt nyújtva a 2. helyen végzett.
Jól ment a versenyzés az U19-es korosztályban is, ahol Horváth Merse, Kedzierszki Zsombor és Pataki Gergely is a 2. helyen érkezett be.
A felnőttek mezőnyének 40+ -os korosztályában pedig nem más, mint egyesületi elnökünk Pataki Zoltán  bizonyult a legjobbnak így személyében OB győztest köszönthettünk!Szeretném kiemelni Vizsoli Mária futó és Laser Run edzőnk elhivatott és következetes szakmai munkáját, minek köszönhetően ilyen magas szintre tudtunk eljutni.
A kiváló eredményekhez nagymértékben hozzájárult az összefogás. A pálya minden részén volt csepeli szülő, edző, versenyző akik folyamatosan biztatták éppen küzdő társukat.
Huszonnégy indulóval összesen 14 érmet szereztünk és 5 versenyzőnk kvalifikálta magát a szeptemberi Laser Run világbajnokságra, ami nem kis fegyvertény!
Itt is szeretném megköszönni Csepelnek az egyesületünk felé megszavazott bizalmat, úgy gondolom, hogy mostani teljesítményünkkel is bizonyítottuk, hogy talán nem méltánytalanul szolgáltunk rá!- zárta a beszámolót utánpótlás vezetőnk.

Csepel Öttusa Média

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!