Öttusa utánpótlás sikerek a korosztályos országos bajnokságon
Július utolsó hetében, Székesfehérvárott rendezték meg az Utánpótlás, Felnőtt Két
Egyesületünk a négy versenynapon összesen 29 fővel képviseltette magát, ami a több száz versenyzőt felsorakoztató mezőnyben kis létszámnak számított. A mennyiséget viszont a minőség jócskán kompenzálta.
A csepeli strandon található öttusa bázison olyan kiválóan sikerült a nyári felkészülés, hogy versenyzőink mind úszásban, mind futásban számos egyéni csúcsnak örülhettek. Az egyéni fejlődés mellett mindez pedig jelentős számú érmet is eredményezett!
Kiemelkedik Batuska Dominik, aki a junior korosztályban országos bajnoki címet szerzett, míg az U17-es lányok között a Kis Dorka, Mihálka Szintia, Mikus Gitta összeállítású csapat nem talált legyőzőre. Szintén Magyar Bajnok lett a Kis Dániel, Kovács Kevin, Udut Ádám alkotta U14-es kéttusa csapatunk.
Egyesületünk összesen 15 éremmel (3 arany, 4 ezüst és 8 bronzérem) zárt, de az egyéni és csapat sikerek mellett kiemelkedőnek számít, hogy az őszi Elit bajnokságon, amelyre az ország legjobb 16 korosztályos versenyzőjét és legeredményesebb csapatait hívják meg, 13 csepeli öttusázó palánta fog részt venni. Létszámuk arányában ez országos szinten is egyedülálló. Gratulálunk versenyzőinknek és köszönet a felkészítő edzőknek. Folytatás szeptemberben!
Hajrá Csepel!