Idén február nyolcadikán került sor a hagyományos évadzáró- évadnyitó rendezvényünkre, ahol a 92 esztendős Benedek Ferenc mesteredzőt is köszöntöttük illetve átadtuk a legjobbjainknak járó elismeréseket.Ismét több korábbi kiváló sportoló, olimpikon és sportvezető tette tiszteletét a Királyerdei Művelődési Házban, ahová ellátogatott klubunk korábbi kiválósága a jelenleg utánpótlás-nevelésért felelős helyettes államtitkár Sárfalvi Péter és a kerület polgármestere illetve alpolgármestere is. A színpadon Belák János öttusa utánpótlás vezető koordinálásával úgynevezett interaktív rendezvény vette kezdetét, ahol szakági vezetők irányításával két, az öttusában „honos” sportág is megelevenedett: a lövészet és vívás. Az úszás és a lovaglás vidám kisfilmen kapcsolódott a programba, melyek egyaránt nagy sikert arattak gyermeknél és a felnőttnél is. A bemutatókat követően került sor a díjátadásokra, ahol az öttusázók mellett elismerésben és díjazásban részesültek az úszóiskola legjobbjai illetve az atlétikai versenyeken kiváló eredményt elérő sportolók is.
Ezt követően Borbély Lénárd polgármester és Morovik Attila alpolgármester köszöntötték a 92. születésnapját ünneplő Benedek Ferenc mesteredzőt, akit az egyesület részéről Pataki Zoltán elnök és Szegi Csaba technikai igazgató is tortával és névre szóló dresszel lepett meg.
A rendezvény második részében Pécsi Gábor és Kelemen Péter képek és filmbejátszások segítségével illusztrált bemutatón elemezték a csepeli öttusalegenda Balczó András idei Életmű díjának rejtelmeit a fiatalok és idősebbek legnagyobb örömére. A rendezvényt a szokásos, remek hangulatú állófogadás és az aulában felállított tárlat megtekintése zárta, ami ugyancsak elnyerte az összes jelenlévő tetszését.
Öttusázóink közül alábbi sportolókat díjazták eredményük és fejlődésük alapján:
Kéttusa I. kategóriában : Péter Kira Lara és Müller Máté
Kéttusa II. kategóriában: Varga Bianca és Páczai Dávid
Háromtusa I. kategóriában: Sabján Lili és Batuska Dominik
Junior versenyzőknél: Simon Sarolta, Brázda Gábor, Mikó Domonkos és Pataki Balázs
Benedek Ferenc Díj /az év csepeli öttusázója/: Simon Sarolta
Csepel Öttusa Média