A nyári szünet előtt, július végén még várt egy megmérettetés a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület versenyzőire, akik az elvárásokat megfejelve, remekül teljesítettek, így igazán megérdemlik az augusztusi, rövid pihenőt!

Belák János edzőnk számolt be az örömteli hírekről:

– Július 28. és 31. között a Honvéd (BHSE) szakosztályban rendezett két- és háromtusa versenyen összesen 32 versenyzővel voltunk jelen. A legkisebbektől egészen a felnőtt korcsoportig.inden korosztályban képviseltettük magunkat a versenyen, ahol   a rekkenő hőség ellenére a nyári felkészülési tábort hiánytalanul teljesítő versenyzőink közül mindenki egyéni csúcsokat tudott teljesíteni! Elmondható tehát, hogy az év egyik legfontosabb utánpótlás korosztályú versenyén teljesített legjobban egyesületünk. Az eredményeknek köszönhetően így többen kvalifikálták magukat az ország legjobbjai számára októberben sorra kerülő Elit- bajnokságra. A jól sikerült formaidőzítésnek köszönhetően nemcsak egyéni csúcsokat döntögettek sportolóink, hanem érmeket is szép számban szereztek. Az U10- es korosztályban Gáspár Ábel, Thirjung Viktor, Udut Márk alkotta csapatunk a 3. helyen végzett a 70 főt is meghaladó mezőnyben. Az U15- ös korosztályban Varga Bianca – Páczai Dávid vegyes váltónk az előkelő 2. helyen végzett, míg junior csapatunk (Mikó Domonkos, Pataki Balázs és Glavanov Gergő) a dobogó 3. fokára állhattak fel.
U17- es fiú csapatunk (Pataki Gergely, Páczai Dávid, Batuska Dominik) sem adta alább a  2. helynél, az U17- es fiú váltónk pedig nagyon szoros küzdelem után, szó szerint egyetlen lépéssel lett végzett a 3. pozícióban.
Külön öröm számomra, hogy mind a két „fizikai számban” kiváló formában voltak a versenyzőink és a lövészetben is elindult egy látható fejlődés, ami biztató jövőképet mutat az új felkészülési koncepciónkat illetően. Edzéseinket augusztus végén folytatjuk, addig is aktív pihenés következik mind a sportolók, mind pedig a szakmai stáb számára – zárta a beszámolót utánpótlás edzőnk.

 

Csepel Öttusa Média

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!