A csepeli szempontból igazán jól sikerült Laer Run országos bajnokságot követően július 13 és 16. közt Székesfehérvár adott otthont a két- illetve háromtusa OB- nak, ahol a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület versenyzői megint letették a névjegyüket.

A négyhetes, csepeli strand területén található Sárfalvi Béla sporttermünkben történt felkészülés eredménye ezen a versenyen látszódott meg igazán! Kiváló egyéni eredmények, egyéni csúcsok és érmek bizonyították, hogy milyen minőségű felkészülést lehet lefolytatni egy komplex négytusa bázison, vagyis egy olyan létesítményben, ahol minden százméteres távolságon belül található! – mondta el értékelőjében Belák János, aki immáron nem csak utánpótlás szakvezetőnk, hanem versenyeink rendszeres beszámolója.
Mindenekelőtt hadd emeljem ki Rajszki Péter kéttusa edzőnk kiváló utánpótlás tréneri munkáját. A csoportjában felkészülők évek óta folyamatosan magas szinten fejlődnek és igazán erős kohézióról tesznek tanúbizonyságot. Motivációjuk alapja egy jó közösségben zajló sporttevékenység, amelyre egyesületünk is igyekszik a legnagyobb hangsúlyt fektetni.
Az országos bajnokságon kiváló teljesítménnyel dobogóra állhatott Udut Márk, Kreisz Bálint, Udut Ádám, Kis Dániel, Sabján Lili, Szabó Izabella, Melczer Sarolta, Batuska Dominik, Pataki Gergely, Horváth Merse és Pataki Balázs. Rajtuk kívül pedig pontszerzőként teljesített remekül Müller Máté, Honti Petra, Thirjung Viktor és Mihálka Alícia.
Azt hiszem ezek az eredmények önmagukért beszélnek!
Ne felejtsük el azt sem, hogy mindez nem kis mértékben betudható a csepeli általános iskolákban évtizedek óta jól működő testnevelői munkának is, ami remek alapot biztosít a gyermekek versenysportra történő továbbképzéséhez.
Bátran kijelenthető, hogy büszke csepeli edzők, versenyzők és büszke csepeli családok fémjelzik eddigi működésünket, aminek még koránt sincs vége erre az évre!
Az elkövetkezendő három hónapban lesz még Laser Run Európa- bajnokság, felnőtt öttusa világ- és Európa- bajnokság, valamint egy U24- es öttusa Európa-bajnokság is.
S, hogy mi köti össze velünk kapcsolatban ezeket  a versenyeket? Nos, „csupán” az, hogy mindegyiken lesz csepeli sportoló!

Továbbra is Hajrá Csepel!

Csepel Öttusa Média

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!