Szeretettel üdvözlünk mindenkit a sajnálatosan hosszúra nyúlt hallgatás után végre újrainduló egyesületi honlapunkon. A megújult forma reméljük, tetszik majd, és abban is bízunk, hogy ezzel együtt az oldal használhatósága is nagyot javul.
Első beszámolónk abba a mederbe terel minket vissza, ahol korábban abbahagytuk. Fiataljaink, legfrissebb eredményei méltó folytatását jelentik az előző versenyszezon sikereinek.
Az elmúlt hétvégén ugyanis az Alba Volán végvárában rendezték meg a Magyar Kupa első fordulóját az utánpótlás A és B korosztályok számára. Az A mezőny ugyan kissé foghíjas volt, ez mit sem von le e résztvevők teljesítményéből.
Merthogy alaposan megdolgoztak az eredményértl Az „A” korcsoport fiúi között izgalmas verseny zajlott, melyben végül kiegyensúlyozott, meggyőző versenyzéssel Brázda Gábor állhatott a dobogó legfelső fokára, de hogy teljes legyen a csepeli öröm, Mikó Domonkos is felküzdötte magát a harmadik helyre. Ugyanezen korcsoport lányai között három ifjú csepeli hölgy viaskodott. Ilosvay Bertina, Koricsánszky Kamilla és Rajszki Lili tisztes helytállással egyaránt a középmezőnyben végzett.
Az egy számmal kisebbek között sem maradtunk babér nélkül. A B-sek között Kardos Bence megnyerte a versenyt, míg Pataki Balázs velős izgalmak után a nyolcadik, Koricsánszky Olivér a kilencedik, Geier Dániel pedig a huszonkettedik helyen zárta a napot. Nem mellékesen ennek a kategóriának a csapatversenyében is sikerült bronzérmet szerezniük fiainknak.
Kiváló indítása volt ez az aktuális versenyszezonnak, ragyogó alaphangot adott a reményteli folytatásra.
Minden versenyzőnek és minden edzőnek köszönet az áldozatos munkáért.
Hajrá Csepel!