A Prágában zajló ifjúsági A Európa-bajnokság első napján a lány selejtezőt rendezték, ahol egyesületünk Simon Saci révén volt érdekelt és szerencsére remek kezdésnek örülhettünk.

 

A pentathlon.hu beszámolója szerint Varga Eszter a „B”-csoportba került és 2’16:06-os idővel kezdett a medencében, ami az ötödik helyre (292 pont) volt elég. Kiválóan vívott a folytatásban, ugyanis 17 győzelem mellett mindössze 7 vereséget szenvedett, így ezt a számot a második helyen zárta (250 pont). A kombinált szám is jól sikerült számára, miután a 13:57,31-es időeredmény a számban a 7. helyet jelentette, amiért 463 pontot kapott. Mindez azt jelentette, hogy 1005 pontot gyűjtve a csoport első helyén jutott tovább.

 

 

Ebben a csoportban szerepelt Simon Sarolta is, aki 12. lett és végül szintén továbbjutott a fináléba. Kicsit talán tartalékolt az úszásban (2’29:98, 21. hely, 251 pont), megnyerte viszont a vívást, méghozzá nagyon imponáló teljesítménnyel. 20 győzelem és mindössze 4 vereség és az eredményért járó 274 pont állt a neve mellett. A kombinált számban 17. lett (14’35:66, 425 pont), így a 950 pontos teljesítmény a biztos továbbjutást jelentő 12. helyet jelentette a csoportban.

 

Az „A” – csoportban két magyar versenyzőért izgulhattunk. Boros Alexandra a negyedik helyen végzett, míg Zs. Tóth Anna kilencedik lett, így mindketten továbbjutottak a döntőbe. Boros Alexandra második lett úszásban (2’12,31, 304 pont) és vívásban is (18/6; 258 pont), majd huszadik lett a kombinált számban (14:46, 49; 414 pont) és 976 ponttal végzett a negyedik helyen. Zs. Tóth Anna 13/11-es mutatóval zárta a vívást, ami a 12. helyre volt elég (218 pont), majd negyedik lett úszásban (2’13:84; 299 pont) és a záró tusában 14:03, 21 alatt teljesítette a pályát, amiért 457 pontot kapott (13. hely). Végül kilencedik lett és ő is ott van a fináléban.

 

 

„Mindenki annyit adott ki magából, amennyi a biztos továbbjutáshoz kellett. Vannak nagyon biztató dolgok, de természetesen figyelmeztető jelek is, amiket a döntőig még ki kell javítanunk. Az jól látszik, hogy jó formában vannak a lányok, így optimistán várjuk a finálét. Ma megérkeztek már a fiúk is, akik már edzettek is egy jót. Pénteken rajtuk a sor, remélem hasonlóan eredményesek lesznek.” – értékelt a helyszínen Kállai Ákos utánpótlás szövetségi kapitány.

 

Forrás: pentathlon.hu
Fotó: Buza Virág

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!