Az elmúlt hétvége meglehetősen aktívan telt az öttusa utánpótlás számára a Honvéd Tüzér utcai sporttelepén, majd Székesfehérvárott, hiszen az ifi „A” és annál idősebb korosztályok részére megrendezett Héraklész felmérő versennyel párhuzamosan zajlottak a kisebbeknek rendezett kéttusa fedettpályás bajnokság küzdelmei is.
Csepeli fiatalokért is szoríthattunk, s nagy örömünkre ismét szépen helytálltak a nem éppen könnyű mezőnyben. Számos kiváló helyezés mellett három éremmel is gazdagodott a „szigetországi” dicsőségtábla.
Páczai Dávid kiváló versenyzéssel bronzérmet szerzett az U 12 kategóriában, Mikó Domonkos pedig az „A” korosztályos fiúk sűrű mezőnyében jó vívás, küzdelmes úszás után a kombinált számban ragyogóan teljesítve szintén a harmadik helyen ért célba.
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a mi Simon Sacink páratlanul meggyőző teljesítménnyel robogta végig a kétnapos versenyt, kétséget sem hagyva afelől, hogy a dobogó legfelső fokához ezúttal csak neki van köze, méghozzá nem is az aktuális korosztályában, hanem a felnőtt női versenyben. Pestiesen szólva; azért ez nem semmi!
Szívből gratulálunk minden versenyzőnek és edzőnek!
HAJRÁ CSEPEL!
További eredmények:
U10 Lány – 15. Honti Petra
U12 Lány – 7. Varga Bianca
U13 Lány – 5. Percze Fanni, 8. Böröcz Kata
U13 Fiú – 7. Holba Zalán
U14 Lány – 14. Dragán Antónia, 18. Arany Lilla
U14 Fiú – 6. Pataki Gergely, 10. Horváth Merse
Ifi A Fiú – 4. Kardos Bence, 5. Brázda Gábor, 6. Koricsánszky Olivér, 10. Pataki Balázs