Az elmúlt hétvégén szombaton és vasárnap is rendeztek versenyeket az UTE rendezésében, előbbi napon tesztverseny, utóbbin viszont ismét válogató is volt a közelgő Európa- és világbajnoki versenyek előtt.

 Szombaton kombinált számban rendeztek egy úgynevezett lézerlövő-tesztversenyt, ahol a kombiban első versenyén induló Pataki Gergő képviselte a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesületet.

Kora Dani edzőnk így értékelt:

– Ezúttal egy finn lézer adaptert tesztelhettünk, ami a tapasztalatok alapján egészen jól működött. Tekintve, hogy a hétvégén sikeres volt a tesztelés, úgy vélem ez megoldás lehet az eddigi problémáinkra, ugyanis a kiemelkedő szintű versenyzéshez elengedhetetlenül szükséges egy ilyen megbízható eszköz. Gergő teljesítményével elégedettek lehetünk, hiszen az előkelő V. helyen ért célba első kombinált versenyén, ami azt jelenti, hogy a későbbiek folyamán több tapasztalatot szerezve meg fogja állni a helyét ebben a számban. Neki idén már nem lesz ilyen típusú versenye, így itt csakis a tapasztalatszerzés lehetett a cél és a látottak alapján versenyzőnk jó alapokkal rendelkezik ehhez.

Vasárnap Ifi „A” kategóriás országos bajnokságot rendeztek Káposztásmegyeren, ami a neves öttusa mesteredző, Mizsér Jenő tiszteletérnek is emléket állított. Ez az Ifi “A” Világbajnokságra (július 14-18., Limerick), illetve az Ifi “A” Európa-bajnokságra (július 27-31., Barcelona) is válogatót jelentett.

A csepeliek közül Koricsánszky Olivér és Pataki Balázs állt rajthoz, s Olivérnek -vasárnapi teljesítménye alapján- továbbra is reális esélye van arra, hogy bekerüljön a TOP 4-be, vagyis azok közé, akik kiharcolják a jogot a nemzetközi részvételre. Kora Dani arról számolt be, hogy az úszószámban Olivér kimagaslót nyújtott, így elégedett volt a teljesítményével, de Balázs is láthatóan úgy teljesített, hogy a koncentrációból eredő hibái – több rutinnal- a jövőben kiküszöbölhetőek. A kombi számok előtt Olivér az V. helyen állt és egy jó futással, valamint lövészettel feltornázta magát a dobogó III. fokára, ami azt jelenti, hogy az összesített ranglistán az előtte áll két helyezettől már csak 30 illetve 31 pont a hátránya, ami nem behozhatatlan. Kora Dani hozzátette, hogy Olivér munkáját nagyban megkönnyítette a lövészetnél használt újabb típusú adapter, Balázs viszont egy más (hagyományosabb) típust használt, ami 30 mp mínuszt jelentett a számára. A végelszámolásnál így Koricsánszky Olivér a III., míg Pataki Balázs a XIV. helyet szerezte meg.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!