A Simon Sarolta és Marosi Ádám alkotta váltó ugyan nem álhatott fel a pódiumra ma, de mégis valami egészen elképesztőt láthattunk tőlük: kilenc pontot szereztek a bónusz-víváson, ezzel meg is nyerték a számot.

Ádám elmondta, hogy mivel rég versenyzett, a délelőtti vívás még nehézkesen ment, bele kellett rázódnia.

„Rég versenyeztem, ami nagyon rányomta a bélyegét a nap elejére. Ténferegtem, nem éreztem a távolságot, nem volt meg a harapás, pedig a víváshoz meg kell a felfokozott állapot. Aztán feltüzeltük egymást és utána már jó volt. A bónusz-vívásra elkaptuk a fonalat, meg bemelegedtünk. Semmiféle félelem nem volt bennünk. Pedig a vívásnál általában jön a majré, hogy mi van, ha kikapunk, ma viszont ez nem volt, és ledaráltunk mindenkit.”

Saci is rácsatlakozott Ádám értékelésére. „Mondtam Marónak, mikor kapott egyet, hogy nem baj, kettőt szúrok, megnyerem – és komolyan is gondoltam, tényleg így éreztem.”
„És meg is csinálta” – tette hozzá Ádám – „Mondtam Sacinak előtte, hogy talán, ha kétszer vívtam jól bónuszon, mióta behozták. De itt nagyon jól tudtuk egymást támogatni. Vagy ő szúrt kettőt, vagy én. Nem volt „egy életem egy halálom”, hanem ha én rontok, akkor ő tud segíteni, ha ő ront, én tudok segíteni. Nekem ennek sokkal „vívóbb” hangulata volt.”

A helyezésükkel kapcsolatban Ádám a lovasedzőjüket, Balaska Zsoltot idézte. „Azt szokta mondani, hogy nem mindig tükrözi az eredmény, hogy mi van mögötte. Lehet egy borzalmas lovaglással jó pontszámot elérni, és lehet egy nagyon jó lovaglással kevésbé jó pontszámot elérni. A mai versenyzésre talán ez volt igaz. A koreai csapat nagyon erős, és az angolok, a mexikói csapat is nagyon kemény volt… De nincs még vége az évnek! Remélem, hogy kapunk még lehetőséget, és tudunk bizonyítani együtt.”

Elárulták, hogy titkon azért mindketten reménykedtek az éremben, de abban teljesen egyetértettek, hogy kihozták magukból a maximumot és jó csapatot alkottak. „Saci kicsit többet szúrt, én picit jobban lőttem, mindketten követtünk el hibákat, de azt gondolom nem maradtunk szégyenben.” – mondta Ádám.

Ezt mi is így gondoljuk, nagyon szép volt Saci és Ádám, azt a 9 pontos bónusz-vívást pedig nem felejtjük el!

Szívből gratulálunk nektek!
Ezzel az eredménnyel véget ért a budapesti világkupa, nem egészen tíz nap múlva pedig újra szurkolhatunk a srácoknak, ezúttal Szófiában küzdhetnek majd az érmekért.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!