A csapadékos időjárás alaposan megnehezítette az utánpótláskorú öttusázók ELIT Bajnokságán résztvevők dolgát a futószámokban, ennek ellenére a csepeliek három éremmel tértek haza Hódmezővásárhelyről.

Több száz versenyző hat korcsoportban mérte össze tudását a Gyarmati Dezső Sportuszodában, szombaton egyéniben, vasárnap pedig váltóban álltak rajthoz. Különböző korcsoportoknak úszásban 50, 100 és 200 méteren kellett bizonyítaniuk, míg futásban 800, 1600 és 2400 méteres távokon zajlott a küzdelem. A Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesületből egyéniben Páczai Dávid nem talált legyőzőre, a többiek pedig az V., VI. helyeken végeztek a Top 12-őt felvonultató mezőnyökben, ami azt jelenti, hogy a középmezőnyben végeztek a kék-piros klub sportolói. Kóra Dani edzőnk elmondása szerint az úszószámokban meglehetősen jól teljesítettek a lányok és a fiúk de az esőzés okozta sáros, mély talajon nehezen birkóztak meg a futószámokkal a fiatalok, ám szégyenkezésre így sem lehet oka senkinek.

Ezt követően pedig vasárnap a váltók versenyében sem maradt el a csepeli éremszerzés! A szombatihoz hasonló körülmények között a Páczai Dávid-Varga Bianka kettős ezüstérmes helyen végzett, míg a Pataki Gergely-Szabó Nándor páros bronzérmes helyen zárt. Nem sokkal mardt le a dobogóról a Müller Máté-Sziráki Fanni alkotta duó, akik végül a IV. helyen fejezték be a versenyt.

A csepeli sportolók majdnem teljes mértékben teljesítették edzőjük előzetes latolgatását, aki négy éremre számított, de így sem elégedetlen, ugyanis körülbelül azt kapta a versenyzőktől, amit várt. Ezzel befejeződött az U8-U15-ös korosztály idei versenysorozata, ami összességében sok pozitívummal ért véget.

– Láthatóan sokat fejlődtek a srácok, a nyáron a csepeli strandon elvégzett munka különösen nagy hasznunkra vált. Azt követően volt egy hosszabb leállásunk augusztusban, ami nem biztos, hogy jókor jött, de ezen majd igyekszünk picit alakítani. Szerencsére a sérülések is elkerülték a gyerekeket, sőt a növekedésből adódó problémákat is sikerült megfelelően kezelnünk, ami ebben a korban gyakran előfordul. Nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az úszásra, ugyanis a versenyeken általában az úszósportot komolyabban űző ellenfelekkel kell felvennünk a versenyt, ami még nem mindig sikerül, de azon kell dolgoznunk, hogy még több gyakorlással utolérjük riválisainkat. Összességében azt mondhatom, hogy továbbra jó irányban haladunk a gyerekekkel, ami időről-időre megmutatkozik a versenyeken is, amint azt az ELIT Bajnokságon elért eredmény is hűen tükröz! – zárta gondolatait Kóra Dani.

A nagyobbakra (Ifi „A”-tól a felnőtt korosztályig) még vár egy hazai verseny idén mégpedig a klubunk által október 24-25-én rendezendő Felkészülési Négytusa Verseny. A vívás a Honvéd vívótermében lesz szombaton, míg az úszásnak és a kombinált számoknak a Csepeli Strandfürdő ad otthont vasárnap 10 órától egészen 14:30-ig.

Csepel Öttusa Média

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!