A NuSkin nyílt országos öttusabajnokságon ismét megvillantották tehetségüket a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület sportolói: Simon Saci az első nap után még az első helyen állt a felnőttek mezőnyében. Az ob-t ezúttal a hagyományokkal szakítva rendezték meg: nem egy-egy nap jutott a férfiak és a nők versenyére, hanem az első napon, szombaton, mindkét nem képviselői vívtak és lovagoltak, majd vasárnap teljesítették az úszást, valamint a futásból és lövészetből álló kombinált számot. A változtatást a válogatott versenyzők kérték, akik hétfő hajnalban franciaországi magaslati edzőtáborba utaznak és nem szerettek volna az elutazás előtti napon késő estig versenyezni. A nők mezőnyében az első nap után a mindössze 18 éves Simon Sarolta vezetett és a csepeli sportoló végül a negyedik helyen végzett úgy, hogy női mezőnyből egyedül ő volt képes hibátlan, 300 pontos lovaglásra. A vasárnapi úszás után azonban a vb-ezüstérmes, rutinos Kovács Sarolta állt az élre, aki a futásból és lövészetből álló kombinált számban megőrizte ezt a pozíciót és megszerezte első egyéni bajnoki címét.

 

A férfiaknál a címvédő Kasza Róbert nyert, Demeter Bence és Marosi Ádám előtt, de Mikó Domonkos sem vallott szégyent, három szlovák versenyzőt is sikerült maga mögé utasítania.

 

Forrás: NSO

Csepel Öttusa Média

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!