Kedves Versenyzők , Szülők,
Véget ért a verseny szezon és megkezdtük hivatalosan is a munkás felkészülést. A futó és kondícionális képezség fejlesztés oldalról tudok és nyilatkozhatok. Elsősorban a kép okán említeném, hogy megpróbáljuk a sokoldalúság és a mindenre kiterjedő figyelem miatt mostantól működtetni a a „furcsa szombatokat”.
Ilyenkor reggel 8-kor a Csepel Sport Pályán kezdünk, tornával, érdemes alá öltözetben egy beltéri tornához készülni. Legyen nálunk váltó póló, amit a futóedzéshez cserélhetünk indulás előtt. Ugyanis 9:00 kor indul a futó edzés melynek során különböző állomásokat érintve elérünk a Csepeli Strandhoz. Itt akik folytatják, úszó cuccot is hozzanak, akiknek véget ér, elbúcsúznak könnyesen. Ehhez az akcióhoz szükséges:
– 1 autóval rendelkező szülői segítség, valaki aki 9:00 kor fel tudja venni a hátizsákokat. Ha úgy alakul , akkor azt a néhány fiatalt is, aki nem tudna a csoporttal tartani. Mindig adott részállomáson át érkezünk a strandra, így ők azon az állomáson csatlakozhatnak.
– ha mód van rá minden hét, Csütörtökig véglegesíthetnénk a segéd-szülő személyét. Csak hogy minden flottul menjen.
Ez volna az „A” variáció, ha a körülmények másként alakulnak, vagy a tapasztalat másra sarkall minket , akkor visszatérünk a „B” variációhoz, ami ugye 8:00-ás kezdés a Csepeli strandon ( torna-futás-úszás, vagy futás-torna-úszás ). Ennek előfordulásáról, mindenkor itt fogunk tájékoztatni.
Megemlíteném még, hogy tervezem bevezetni az egyéni szülői fogadó órát, azt egy alkalmas előrekiválasztott edzés végeztével ejthetnénk meg, akár havonta. Vagy a hónap utolsó szombati edzés végeztével, vagy utánpótlás szülők Csütörtök, ifista szülők péntek. A tervek szerint 4 szemközt vagy versenyzővel együtt hatszemközt nagyjából 5 percben a legfontosabbakról, 1 órát tartana a fogadó óra kb.
Szeretném továbbá a magam részéről elvárttá tenni a nyílt, kulturált kommunikációt, amely a következőket tartalmazza:
-szülő versenyző közösen dönt céljairól, alapjában véve hogy versenysportolóként, vagy egészség megőrző sportolóként kíván nálam edzeni. Mindkettőnek helye van, de tisztázni érdemes! Nem keverni!
– közösen határozzanak továbbá arról, hogy futás és kondicionálás tekintetében a csoportomba tartozó gyermekek felkészülését irányítom, ha bevonnának ebbe a felkészülésbe másik felet, arról tájékoztassanak, illetve a bevonás előtt még beszéljük át, másként nem működik!
– amely esetben mellettem döntöttek, tisztázni érdemes egy edző szerepét, aki:
-csak akkor érti a versenyzőjében történteket, ha a kapcsolódó fontos tényezőkről tud (külön sport, verseny , egyéb terhelés ) ,
-terhelést tervez és adagol, így dönteni fáradtságról, sérülésről ő tud, felelősséget ezekért és az eredményekért ő vállal. 1-2 példa: hogy mikor fáradt a versenyző és éppen miért azt minden információ birtokában az edzőnek kell eldönteni. A szülő, nem edző! Kivéve ha képesítve van, de ebben az eseten kérdésessé válik, megint csak az edzői intézmény. Vallom, ha egy edzővel közös munkát kezdtünk, amellett tartsunk ki, addig amíg közös megegyezéssel azt be nem szüntetjük. Hiszen semmi probléma nincs, ha más szakemberrel dolgoznánk inkább együtt, probléma a titkolózással, álszenteskedéssel és az azokból eredő kevert eredményekkel van, ami egyik fél számára sem hoz átlátható eredményt.
– tehát kérdéses esetekben mindig látogassunk el edzésre, h az edző láthassa tanítványát, és dönthessen a felkészülés adott szakaszáról szemrevételezéssel is.
-ide tartozik a betegség esete is, főleg a fertőző betegségé, ahol figyelembe kell venni a csoport jólétét is amellett hogy a versenyző jóléte az esődleges. Iránymutató, hogy lázzal nem, hőemelkedéssel is csak speciális módon, esetben edzünk ( fertőzés nem érintett a szervezetet torok alatt (szuper könnyű) mozgás.
-ortopéd esetek: ezek okát alapfokon az edző diagnosztizálja, a jeleket figyeli, komolyabb esetben szakembert ajánl, de ehhez szintén látnia kell tudnia kell a versenyzőjéről. Úgy hiszem az elmúlt fél év igazolt, a bevezetett egyben preventív rendszerünk működik, gyógyult sikersztorijaink is akadnak. Az utat folytatni kívánom illetve tovább fejleszteni. Terápia, torna és megkülönböztetett edzés terhelés az alap kelléke ennek a rendszernek. ( a kialakított rendszerben folyamatos a terapeuta, tornász és edző kommunikációja, amely mindhárom területet egymást segítve tudja mélyíteni. röviden: mindannyiunk jobban ismeri a versenyzőjét, kliensét… )
Kérem figyeljünk az időjárás változásra, annak megfelelő öltözéket biztosítsunk, figyeljünk a szezonális tápanyag hiányokra és azok pótlására. Megnövekedett terhelés és stressz esetén c-vitmain, d-vitmain, k-vitamin és omega-3 zsírsav pótlásra! Sapka, kesztyű, térd és derék melegítő!
Kiegészítés a speciális tornánkhoz, péntek, 15:00-16:00 ,külső helyszín:
Minden megkezdett hónapot előre kell fizetni a helyszínen ( nem nekem , de segítek összeszedni ha kell ). 3000 forint /hó/ versenyző. Testvéreknek, amennyiben mindannyian járnak 2500. 11 fő a csoport maximuma, ha valaki csak 1-1szer jönne, annak a mindenkori alkalmi díjat kell fizetni ( 1300 huf ).
Remélem sikerült jó sok mindent világosan összefoglalnom, várom az előttünk álló munkát, és a mikulást! 😀
Jó felkészülést mindenkinek, sziasztok!
Ádám