Kedves Szülők s Versenyzők,
Írnék pár sort a szombati napok problematikájáról… Azzal kezdeném, hogy tisztáznunk illene, ha megszervezzük és biztosítjuk a feltételeket, akkor okos dolog volna élni a lehetőséggel. Másik esetben pedig be kell szüntetni a szombati edzéseket. Ami persze egyedülálló példa volna a sportok történetében. A szombati (és vagy vasárnapi ) edzések jellegzetessége, hogy lehetőséget biztosít alaposabb munkavégzésre, mivel kissé kötetlenebb időben. Felvetül, hogy iskola időben azért nem járunk, mert túl sok a tanulás és a gyereknek „pihenni” kell, nyáron pedig (ahogy tapasztalom ) még kevésbé járunk, mert … és nem fér ide a sok ok. Arra kérnék mindenkit, hogy próbáljunk hasznosabban eljárni ez ügyben, a közös érdekből kifolyólag. Például ha letettük a voksunk egy egyesület, és azok edzői mellett, akkor ameddig az ő kötelékükben vagyunk, bízzunk meg bennük annyira, hogy az ő tisztjük eldönteni a gyerek(ek) mikor fáradtak. Csak röviden említeném meg,hogy ezen a szombaton (06.28.) 1, azaz egy versenyző jelent meg edzésen!!! Tehát az összes kis menő manó aki ezen a hét végén a magyar kupa 4.fordulóján óhajt indulni, 2 napot teljesen pihent… Ez megint olyasmi amit az edzőknek kellene tudni.Személy szerint,én helytelenítem az ilyen eljárást. Vagyis tegyük akkor tisztába,hogy a verseny napján se legyenek irreális elvárásaink és ne keseregjünk az elért eredményeken, ugyanis szoros összefüggés van az egy évben végrehajtott edzés óra és az eredmények, helyezések szórása között! Emlékezzünk tehát, a rövid cikk mondanivalója, annyiban összegződik, a szombatok (vagy vasárnapok ) sorsa azon áll, miképpen viseltetünk velük szemben.Feladjuk ezeket az értékes alkalmakat, vagy élünk velük?! Várunk mindenkit hétfőtől, és gőzerővel tökéletesítjük magunkat tovább!
Molnár Ádám „