Október 23-án, életének 81. évében elhunyt Erdősi László, a magyar öttusasport kiemelkedő alakja. Az 1960-as évek legendás Balczó András, Török Ferenc és Móna István nevével fémjelzett korszakában, a Csepel SC versenyzőjeként az öttusa élvonalában szerepelt, különösen vívásban nyújtva kimagasló teljesítményt. Aktív pályafutása után tudását és tapasztalatát több egyesületben is vívómesterként adta tovább, segítve a fiatalabb generációk fejlődését.

Erdősi a sportpályafutása mellett a műszaki területen is elismerést szerzett. Éveken át dolgozott külföldön, majd hazatérve Herceghalmon telepedett le, ahol jelentős közéleti szerepet vállalt. 2006-tól 2010-ig önkormányzati képviselőként szolgálta a helyi közösséget, majd 2010 és 2019 között polgármesterként vezette Herceghalmot, elhivatottan dolgozva a település fejlődéséért.

Erdősi László búcsúztatása 2024. november 13-án, szerdán 11:00 órakor lesz a Herceghalmi Temetőben. Emlékét a magyar öttusacsalád és tanítványai szívében örökre megőrzi. Nyugodjék békében!

Erdősi László

1943. szeptember 10. – 2024. október 23.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!