Egyesületünk a már jól bevált módon ezen a nyáron is megszervezte nyári táborát, ahol nem csak sportolóink, hanem táborozni vágyó, a szabadidőt tartalmasan eltöltő gyerekek is részt vesznek. Szerencsére a tavalyinál is többen választották a csepeli strandon kínálkozó lehetőséget.

– Az iskolai évzárókat követő héttől táboroznak a gyerekek a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület nyári táborában – kezdte eddigi tapasztalatainak megosztását Kora Dani edzőnk, aki már több turnust is táboroztatott kollégáival. A csepeli strandfürdő területén működtetett táborban -ahol már egy három- illetve négy tusa bázis is kialakításra került (futás, úszás, lövészet, vívás)- kiváló körülmények között tölthetik el a gyerekek a nyári vakációt, immár ötödik hete.

A program egyben úszóink és öttusázóink edzőtábora is, de jellegét tekintve leginkább a játékos feladatokkal tarkított szabadidős tevékenységek teszik ki a tábor java részét. Minden nap szerepel a programban úszás, futás és torna, az úgynevezett váltott napokon pedig van vívás és lövészet is. Péntekenként játékos jelleggel úszás és egy  speciális „katonai” akadálypálya teljesítése is gyarapítja a megoldandó feladatok listáját.

Sportolóink részére komoly megpróbáltatást jelent a tábor, ami azt jelenti, hogy dupla annyit edzenek, mint évközben, aminek remélhetőleg meg is lesz az eredménye az előttünk álló versenyeken.

Időjárástól függetlenül szép számmal jöttek hozzánk „civil” gyerekek is, nagyjából a 30-as létszámot is meghaladja a résztvevők száma, ami a tavalyihoz képest ismét előrelépést mutat. Szakképzett edzői stábunk is derekasan állja a sarat, mindent megtesznek azért, hogy a gyerekek a lehető legjobban érezzék magukat. A nem sportoló nebulóknál hangsúlyosabb szerepet kapnak a könnyedebb, játékos formában elvégzendő feladatok, úszás, labdajátékok, fogócskázás és hasonló tevékenységek. Természetesen az étkezés is megoldott minden gyerek számára, sőt egy délutáni csendes pihenő is szerepel a napirendben, ahol a napközben elvégzett feladatok közben kicsit regenerálódhatnak a táborozók.

Összességében véve jó irányt vett a nyári tábor a létszám és a visszajelzések alapján is, a helyszínt illetően pedig megint sikerült előrelépni, hiszen gyakorlatilag tavasztól-őszig tudjuk használni a csepeli strandon kialakított bázisunkat a gyerekek legnagyobb örömére – zárta a tábor eddigi tapasztalatainak megosztását edzőnk.

 

Csepel Öttusa Média

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!