A Budapesti Sportlövő Szövetség a Fővárosi Önkormányzat támogatásával az UTE Mexikói úti lőterén rendezte meg október 17-én a Budapesti Sportlövő Diákolimpiát (általános és középiskolások részére), ahol csepeli bajnoki címnek is örülhettünk.
A versenyen a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület versenyzői, illetve a kerületi iskolák tanulói vettek részt, akik a Csepel Lövész Egylet segítségével készültek fel a megmérettetésre. A Csepel Lövész Egylet beszámolója szerint jól teljesítettek a kerületi diákok, akik közül többen is az országos döntőbe „lőtték magukat”. A versenyszámok I.-VI. helyezettjei jutottak tovább a novemberi fináléba.
Diákolimpiai bajnoki címet szerzett Pataki Balázs (Csepel Öttusa) a középiskolás légpisztolyosok 20 lövéses versenyszámában, ugyanitt a lányoknál Ilosvay Bertina (Csepel Öttusa) ezüstérmes lett, míg Geier Dániel (Csepel Öttusa) bronzéremmel kvalifikálta magát az országos döntőbe. A középiskolás légpuskások 40 lövéses nemzetközi versenyszámában Takács Csaba a II. helyen végzett, az általános iskolások légpuskás 20 lövéses versenyszámban Török Ferenc IV., míg Kertai Hunor az V. helyen zárt, így mindketten ott lehetnek majd a nyíregyházi döntőben. A csapatok versenyében a csepeli Kölcsey Ferenc Általános Iskola együttese a II. helyen (ugyancsak országos döntős helyen) végzett, náluk Török Ferenc, Hunyadi Bence, Terdik Máté, Sári Kristóf és Mészáros Dániel célzott majdnem tökéletesen. Az Országos Diákolimpia fináléjára november 21-én kerül sor Nyíregyházán.
Csepel Öttusa Média