A Magyar Kupa 2. fordulójának versenyei a nem éppen bejáratott helyszínen is rendben lezajlottak. A nagyszámú résztvevő szép feladat elé állította a szervezőket, akik összességében jól oldották meg azt. Számunkra azonban fontosabb ennél, hogy az „F”-es fiúk és a „C”-s lányok csoportját kivéve minden korosztályban indult versenyzőnk, és mindannyian becsülettel megállták a helyüket. A népes mezőnyben nagyszerű helyezéseket sikerült megszerezniük, többek között három egyéni és három csapat érmet is, méghozzá minden színből egyet-egyet.
Úszásban, futásban egyaránt jól teljesítettek, bár az ötvenes medence és a részben nem éppen ideális futóterep a megszokotthoz képest kicsit másfajta kihívást jelentett.
A „B” korosztály kombinált számában a precíziós táblák bevezetése óta ismét változtak valamelyest a lövészet erőviszonyai, de sokat próbált fiaink sikerrel küzdötték le az újfajta nehézséget is, ennek is köszönhető a mosolygós végeredmény. Ennél a korosztálynál maradva lényeges megemlíteni, hogy a korosztályos válogatottságért zajló versenyben sem állunk rosszul, hiszen pillanatnyilag két, de akár három csepelinek is van esélye a keretbe kerülésre.
A versenysorozat folytatása kotta szerint két hét múlva várható. Akkor éppen a tanév végére érünk, tehát a mostaninál is felszabadultabban állhatnak majd rajthoz kedvenceink, reméljük hasonlóan szép teljesítményt nyújtva.
Minden versenyzőnek és edzőnek szívből gratulálunk!
Hajrá Csepel!
A részletes eredménylisták ide kattintva tekinthetőek meg