Május 21-én és 22-én (szombat, vasárnap) két- illetve háromtusa Magyar Kupa fordulót rendez a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület, ezúttal hazai környezetben a Csepeli strand területén. Szombaton 9:30-tól az U15 illetve az Ifi B korosztályú versenyzők háromtusában mérik össze tudásukat, míg vasárnap reggel 9-től az U10–U14-es korosztály veselkedik neki a futó illetve úszó távokat magába foglaló kéttusa viadalnak.

Kora Dani edzőnk elmondta, hogy klubunk a korábbi MK fordulóhoz képest nagyobb létszámú sportolóval képviselteti magát a hétvégén, ugyanis a sérüléssel bajlódók közül többen is felépültek már. „A felkészülést némileg hátráltatta, hogy a csepeli strand nyári üzemmódra történő átállásakor sportolóinknak másik uszodában kellett felkészülni, de ez nem lehet kifogás, hiszen az előírt edzésmunkát sikerült elvégezniük – tette hozzá Dani. Igazság szerint nem várunk el nagyon kiemelkedő eredményeket, ezúttal sem az eredmény-centrikusság a fontos sokkal inkább a folytonosság, és jólesik azt látni, hogy versenyről-versenyre zárkózunk az élmezőnyhöz. Mindenesetre a hazai pálya előnyét jó volna kihasználni és megörvendeztetni szurkolóinkat egy jó eredménnyel.”

A lövészet sem marad ki a most hétvégi repertoárból, május 20-án pénteken Deme Zoltán lövő-edző vezetésével Dragán Antónia, Ilosvay Bertina, Geier Dániel, Pataki Balázs és Pataki Gergely tart majd célra egy a fővárosban sorra kerülő megmérettetésen.

Ahogy arról korábban beszámoltunk Simon Saci kiharcolta a a részvételt a korosztályos Európa-bajnokságra, így az ő felkészítése már annak jegyében zajlik, a többiek viszont a soron következő hazai megmérettetésre készülnek.  A kivétel Koricsánszky Olivér, aki egy csehországi nyílt versenyre kapott meghívást. Május 27-e és 29-e között Prágában áll rajthoz a magyar válogatott tagjaként egy Ifi A korosztályos 4 tusa versenyen.

 

Csepel Öttusa Média

 

 

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!