Béres Kéttusa és kéttusa- váltó Magyar Kupa – Miskolc

Június 19-20 csepeli öttusázóink 16 versenyzővel vettek részt a Miskolcon megrendezett „Béres kéttusa magyar kupa 2.” fordulóján. Részvételünk elsődleges célja volt, hogy a gyerekek egy összetartó, jó közösségben tudjanak élményekkel gazdagodni és versenytapasztalatot szerezni.

Természetesen további célkitűzés volt, hogy a felkészülési időszak során befektetett munkának egyéni csúcsokban mérhető eredménye is legyen. Büszke csepeli sportolóként a dobogóra tudjanak állni. Mindez olyan jól sikerült, hogy már a legfiatalabbak között Bognár Dóra és Kovács Benedek nyakába is érem került, megindult az éremszerzés. További éremszerzők U14 korosztályban Udut Ádám egyéni 2., U14 korosztály fiú csapat 3. (Udut Ádám, Kis Dániel Dusán, Thirjung Viktor), U13 korosztály mix váltó 3. (Udut Márk és Mihálka Alícia) U14 fiú váltó 2. hely (Udut Ádám és Kis Dániel Dusán), U15 fiú váltó 3. hely (Pataki Zsombor és Mohl Zsombor)

Köszönet a felkészítő edzők csapatának és a versenyzők nevelőedzőjének Vizsoli Máriának.

Fontos kiemelni, hogy év végén fogják megrendezni az Elit Bajnokságot, amelyre csak az ország 16 legjobb versenyzője kvalifikálhatja magát. Jelenlegi állás szerint erre a neves versenyre már tíz versenyzőnk van szinte biztos bejutó helyen. Név szerint: Bognár Dóra, Kovács Bendedek, Szamper Márton, Mihálka Alícia és Mihálka Mercédesz, Udut Márk és Udut Ádám, Kis Dániel Dusán, Pataki Zsombor, Mohl Zsombor

Folytatás két hét múlva Móron. Hajrá Csepel!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz a levelezőlistánkhoz, hogy megkapd a legfrissebb híreket és értesítéseket a csapatunktól!

Sikeresen feliratkoztál!