A Csepeli Öttusa VSE sportolói ezúttal kéttusában és Laser Run szakágban mérették meg magukat, ahol igen figyelemreméltó eredményekkel örvendeztették meg a szurkolókat és a szakvezetést.
– Idén Kaposvár adott otthont a legeredményesebb utánpótláskorú versenyzők kéttusa és Laser Run ELIT Bajnokságának. Korosztályonként és nemenkét egyéni versenyszámban az ország legjobb 16 versenyzője, váltó versenyekben pedig az ország legjobb 6 csapata mérte össze tudását- kezdte a beszámolót Belák János utánpótlás szakvezetőnk.
– Tekintve, hogy a korábbi évek során is mindig érmekkel tértünk haza, hittünk benne, hogy ez most is sikerülni fog!
– Rögtön az első versenyszámban, U10 fiú korosztályban Udut Márk megnyerte az úszást, majd ezt követően a nagyon erős futó mezőnyben – sérült lábbal – is jól tudott teljesíteni. Hatalmas akaraterejének köszönhetően a harmadik helyen végzett és ezzel megszületett az első érmünk. Nem sokkal később az U12- es korosztályban Udut Ádám és Kis Dániel Dusán versenyzett. Egész nap kiváló teljesítmény nyújtottak mindketten aminek köszönhetően az előkelő 6. illetve 7. helyen végeztek. Futó számban mindketten nagymértékben megjavították idei legjobb eredményüket, amire Vizsoli Mária futóedzőnk is nagyon büszke volt.
Másnap a váltó versenyszámok következtek, s Udut Márk és Kreisz Bálint az U11- es korosztály fiú váltóját magabiztos versenyzéssel nyerték meg. Ezt követően az U12- es fiú váltónk Udut Ádám és Kis Dániel Dusán végzett a 2. helyen. Mindkét csapat ismét bebizonyította, hogy az ország legjobbjai közé tartoznak!
Nagyon büszkék vagyunk a másik két váltónkra is akik a hatodik. helyen végeztek. Mihálka Alícia és Thirjung Viktor az U11- es korosztályban, Honti Petra és Müller Máté pedig U14- es korosztályban versenyzett. Utóbbi váltónk már három éve versenyzik együtt és minden éveben biztos indulói az ELIT bajnokságnak, s minden évben ott vannak a legjobbak között.
A nap második felében rendezték meg a Laser Run futamokat, ahol Pataki Zsombor az U13- as korosztályban egy nagyon erős mezőnyben a 6. pozícióban tudott végezni (kiváló lövészetének és gyönyörű befutásának köszönhetően sikerült elérnie ezt a remek teljesítményt), míg Kis Dániel Dusán a 9., Udut Ádám pedig a 11. helyen ért célba. Az U11- es fiúk mezőnyében pedig Thirjung Viktor a 10. lett. Péter Kira ugyanebben a szakágban az U13- as korosztályban indult és végül a 7. helyen fejezte be a versenyt. Kijelenthető, hogy korosztályának egyik legjobb lövője, nagy reményeket fűzünk hozzá a közeljövőben! Laser Run szakágban ez volt az első ELIT bajnokság, látjuk a helyes irányt és bizton állíthatjuk, hogy jövőre még eredményesebbek leszünk.
Nagyon büszkék vagyunk a gyerekekre és a felkészítő edzőkre! Köszönet az egész évi felkészítő és háttér munkáért az összes edzőnek és vezetőnek valamint az elkötelezett szülői támogatást!
Hajrá Csepel! – zárta az örömteli hírekről szóló beszámolóját Belák János.
Csepel Öttusa VSE Média