A Honvéd volt a házigazdája a július utolsó napjaiban rendezett U15-Ifi B Magyar Kupa illetve az U10-U14-es korosztály Magyar Kupa küzdelmei aktuális fordulójának. Egyesületünk sportolói közül többen is jól teljesítettek, ami remek tanúbizonyságot tett róla, hogy a nyári edzőtáborozás nem volt hiábavaló.
A háromtusa egyéni versenyen klubunk négy fővel képviseltette magát, akik közül – nagy örömünkre- két visszatérő versenyzőnk is rajthoz állt- újságolta el Kora Dani edzőnk. A versenyen számukra nem volt eredménykényszer, az U15-ös Pataki Gergőt például az Ifi B korosztályban indítottuk, ahol – mindenféle előzetes gyakorlás nélkül- már kombinált számot is teljesített, s így első „éles” tesztversenyén nagyszerűen helyt állt. A lövészete egészen biztatóra sikeredett, amihez még sok–sok gyakorlással a többi számot is fel lehet hozni, így minden esély megvan rá, hogy fejlődése töretlen maradjon.
Szombaton az U10-U14-es egyéni-, míg vasárnap a váltóversenyekre került sor ugyancsak a Honvéd bázisán.
„Ebben a korosztályban ez volt idén a legeredményesebb versenyünk, annak ellenére, hogy a nyári szünidő miatt a szokásosnál kicsit szerényebb létszámmal vettünk részt a megmérettetésen. A két nap alatt összesen 3 aranyérmet szereztünk, (egyéni, csapat, váltó) illetve több értékes helyezést is elértünk, amivel az élbolyban végeztünk. Már látszódott a Csepelen elvégzett 6 hetes edzőtábor jótékony hatása, ami azt jelenti, hogy a nyári felkészülés meghozta gyümölcsét. Ennek a korosztálynak a tavaszi-nyári szezon lezárult, most egy háromhetes –jól megérdemelt- pihenő következik. A most elért eredmények tükrében jól látszik, hogy a csepeli strandon kialakított 3 tusa bázis milyen remekül szolgálta a felkészülést, illetve az úszó szakosztállyal közös munka mennyire jó befektetésnek bizonyult. Klubunk vezetése örömmel konstatálta, hogy a csepeli bázis viszonylag rövid élettartama alatt máris kiváló eredményekhez segítette sportolóinkat, így minden jel arra mutat, hogy ebben az esetben is jól döntöttünk.”
Csepel Öttusa Média