Július 24-31 között rendezték meg a felnőtt öttusa világbajnokságit, amelynek Egyiptom adott otthont, Alexandria városában.
Négy női versenyző között ott volt Simon Sarolta csepeli öttusázó is, aki hazánkat képviselte.
Saci egy jó felkészülésből, jó formában érkezett a versenyre, amely szerdai napon kezdődött a részére. Összesen 72 indulót, két selejtező csoportra bontották, amelyből Saci magabiztosan bejutott a legjobb 36 versenyző közé a középdöntőbe.
Másnap a középdöntő rangsoroló vívását rendezték ahol Saci a 4. helyen végzett, ami kiemelkedően jó eredmények számít, tekintve, hogy a világbajnoki mezőny erősebb -több rangos jó versenyző vehet részt- mint az olimpia.
Következő versenynap a 200m úszással indult, ahol Saci kicsit visszaesett, de ezzel kalkuláltunk. Középdöntő zárószámként a lövészettel kombinált futás során -ahol 3200 métert kell teljesíteni, közben 4 alkalommal megállni lőni- Saci magabiztos csoport győzelemmel ért a célba.
Szombaton folytatódott a verseny a világ legjobb 18 versenyzőjének. A kiegyensúlyozott versenynap zárásaként végül a 16. helyen ért célba. Ezzel nagymértékben hozzásegítette a magyar csapatot, hogy dobogóra tudjanak állni (csapat: Gulyás Michelle, Simon Sarolta, Guzi Blanka) a csapatversenyen.
Simon Sarolta Világbajnoki bronzérmes lett a csapatversenyben.
Nagyon büszkék vagyunk a teljesítményére, mert egyéni csúcsokat tudott elérni és ismét a döntőbe, a legjobbak közé kvalifikálta magát ahol már bármi megtörténhet.
Bizakodva várjuk a szeptember közepén, Székesfehérváron megrendezésre kerülő Európa bajnokságot, de ez a verseny is csak egy állomás a magasztosabb céljaink felé.
Hálásak vagyunk a felkészítő edzőnek: Vizsoli Mária-futás, Ladvenszky József-lovaglás, Kovács Gábor-úszás, Bakodi Róbert-vívás, Belák János-öttusa szakedző, akiknek elhivatott hozzáállása és szakérteme megalapozza ezeket a sikereket.
Köszönjük Pataki Zoltán egyesületi elnök teljes körű bizalmát és támogatását, amely működésünk alapja.