Egyesület

Történet

A kezdetek:

Közvetlenül a világháború után, 1946-ban alakult meg Csepelen az öttusaszakosztály. Karácson László, az akkori idők kiemelkedő versenyzője szervezte meg a pentatlongárdát Wessely Vilmos és Tamás István segítségével. Az első esztendők legjobb eredményei is Karácson nevéhez fűződnek: 1946-ban és 1947-ben megnyerte az országos egyéni bajnokságot, s részt vett az 1948-as londoni olimpián is. Sajnos sem neki, sem a másik csepeli olimpikonnak, Hegedűs Frigyesnek, a későbbi szövetségi kapitánynak nem úgy sikerült az ötkarikás szereplés, ahogyan az képességeik alapján elvárható lett volna.

A kudarc nem vette el a csepeli öttusázók kedvét, jelzi ezt, hogy Benedek Ferenc (a későbbi kiemelkedő mesteredző) 1948-ban a sportág addig egyeduralkodóinak számító svédeket is megelőzte az egyik nagy hazai viadalon. Az ő nevéhez fűződik az első úgynevezett téli öttusaverseny megnyerése is. Csepelen kezdte pályafutását Benedek Gábor (Benedek Ferenc öccse), a későbbi – már Honvéd-versenyzőként – olimpiai és világbajnok is.

1954-55-re a hangsúly egyre inkább a Csepelen nevelkedett, a sportággal itt megismerkedett fiatalokra helyeződött. Ekkorra olyan nevek bukkantak föl a különféle korosztályos három- és öttusaversenyeken, mint Németh Ferenc, Földi László, Hermann József, később Fáklya Béla, Balczó András, Sárfalvi Béla. A kitűnő adottságokkal rendelkező fiatalok eleinte háromtusában értek el sikereket, majd amikor a szakosztály vezetése a lovaglás és a vívás fejlesztését is napirendre tűzte, már az öttusában is jelentkeztek jó eredmények.

Az út Rómáig:

1956 volt az az esztendő, amikor a csepeli sportolók már nemcsak a korosztályos versenyeken, hanem a „nagyok” között is észrevétették magukat. Németh Ferenc élete első öttusaversenyén, az országos bajnokságon 36 induló között a kilencedik helyet szerezte meg. Gyakorlatilag ekkor kezdődött az a páratlan ívű pályafutás, amely két olimpiai bajnoki címmel tetőzött 1960-ban Rómában.

A Magyar Öttusa Szövetség 1956 nyarán írta ki első alkalommal az országos ifjúsági bajnokságot. Ezt a viadalt az addig szinte ismeretlen csepeli Fáklya Béla nyerte, a harmadik helyen pedig egy Balczó András nevű, tizennyolc esztendős fiatalember végzett, s a következő esztendőben rendezett ifi OB-n már az ő nyakába került az aranyérem.

A sportág vezetőiben felmerült, hogy az ekkor tizenkilenc esztendős fiút elindítsák a világbajnokságon, de túlságosan fiatalnak és tehetségesnek ítélték ahhoz, hogy egy esetleges kudarc bénító hatását érdemes lenne kockáztatni. A következő esztendő bebizonyította érettségét: Balczó 1958-ban, az angliai világbajnokságon – első vb-jén – hatodik lett, egy évvel később, 1959-ben pedig már második. Ez a siker egyébként az akkor újjászervezett magyar öttusa első komoly eredménye volt.

1959 a Csepel életében is mérföldkő: az egyesület saját nevelésű hármasa – Németh, Balczó, Földi – mind az országos, mind a Budapest-bajnokságon a dobogó tetejére léphetett a sokkal esélyesebbnek tartott Budapesti Honvéd előtt. Sajátos, de aligha véletlen egybeesés, hogy a magyar és a csepeli öttusa számára egyaránt az 1960-as római olimpia jelenti a mindmáig legnagyobb sikert. Rómában Németh Ferenc győzött, a MAFC-os Nagy Imre lett a második, Balczó András pedig a negyedik. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a csapatversenyben is az övék lett az aranyérem…

A hatvanas évek sikerei:

A szakma Németh Ferenc olimpiai győzelmét a meglepetések közé sorolta. No, nem mintha képességei tekintve aláértékelték volna a versenyt megelőzően, hanem azért, mert a kitűnő csepeli öttusázó Róma előtt (majd azt követően is) sorozatos sérülései és betegségei következtében még versenyen is alig tudott részt venni, felkészülését mindig kettétörte valami. 1961-ben a moszkvai világbajnokságon például közvetlenül a lovaglás rajtja előtt, a bemelegítés során bukott, súlyosan megsérült, s természetesen nem vehetett részt a vb-n. Tulajdonképpen ezzel magyarázható korai visszavonulása is. Egy világversenyen indult, de onnan mindkét aranyat hazavitte Csepelre…

Balczó András jóval hosszabb pályát futott be. Huszonöt éves volt, amikor először igazán a csúcsra ért: 1963-ban a magglingeni (Svájc) világbajnokságon mind az egyéni, mind a csapatversenyben aranyérmet szerzett. Ezzel a győzelemmel együtt egészen 1969-ig zsinórban ötször diadalmaskodott egyéniben a világbajnokságokon (legtöbbször a csapatversenyt is Magyarország nyerte), így csupán egyetlen dolog hiányzott a tökéletes pályafutéshoz: az egyéni olimpiai bajnoki cím.

1960-ban még nagyon fiatal volt, lovaglásban összeszedett hibapontjait negyedik helyre elegendő teljesítménnyel tudta kompenzálni; négy évvel később, Tokióban fegyelmi eltiltás miatt Mónával egyetemben nem lehetett ott a játékokon; 1968-ban pedig a svéd Ferm mögött minimális különbséggel, mindössze 11 ponttal lemaradva lett ezüstérmes (a csapatversenyt viszont Magyarország nyerte). Ekképpen kétszeres csapat olimpiai bajnokként, de már harmincnégy évesen érkezett meg 1972-ben a müncheni nyári olimpiára. És ott, akkor, még egy utolsó emberfeletti teljesítménnyel végül sikerült elérni az áhított célt: egyéni olimpiai bajnoki címmel zárhatta le pályafutását.

Megemlítendő, hogy Balczó András eredményei természetesen jótékonyan hatottak egyesületünk munkájára is. A szakosztály ebben az időszakban élte virágkorát. Kimagasló tehetségű fiatalok bontogatták szárnyaikat a Benedek Ferenc vezette gárdánál. Példának okáért Bodnár János 1965-ben, Lipcsében az első junior világbajnokságon kétszer is a dobogó tetejére léphetett, majd 1968-ban már a nagycsapat tagjaként részt vehetett a mexikóvárosi olimpián. Nagy kár, hogy viszonylag fiatalon visszavonult a versenyzéstől.

A hetvenes-nyolcvanas évek:

A csepeli öttusa-sportiskolában nevelkedett a hetvenes esztendők egyik legnagyobb ígérete, Villányi Zsigmond is. Ez a fiatalember azon ritka öttusázók közé tartozott, akik a sportág valamennyi számában kiegyensúlyozott eredményekre képesek. Nyert ORT-t, 1970-ben junior világbajnokságot, 1971-ben pedig már Amerikában, a felnőtt világbajnokságon szerzett egyéni ezüstérmet (megelőzve a harmadik helyen záró Balczó Andrást). Egy évvel később részt vett a müncheni olimpián, egyéniben tizenkettedik helyet szerzett, valamint tagja volt az ezüstérmes csapatnak. Két évvel később, 1974-ben ugyancsak hazavihetett egy csapatezüstöt.

Maracskó Tibor neve is meghatározó volt a hetvenes-nyolcvanas években. Nemcsak azért, mert 1975-ben világbajnok lett a magyar csapat tagjaként (egyéniben 4.), vagy mert két olimpiai érmes csapatnak is tagja volt (1976, Montreál: bronzérem, 1980, Moszkva: ezüstérem), hanem azért is, mert több mint egy évtizeden át biztos pont volt az öttusa élmezőnyében, ami ekkor már igencsak ritka teljesítménynek számított.

Dobi Lajos 1976-ban egyéni világbajnoki címet szerzett a juniorok között, egy évvel korábban pedig mindössze két (!) ponttal maradt el az első helytől. Emellett mindkét vb csapatversenyében aranyérmes lett. Rendkívül megbízható, kitűnő versenyzői adottságokkal rendelkező öttusázó volt.

Pajor Gábor két felnőtt világbajnokságon vett részt, 1982-ben szinte véletlenül, egy biztos csapattag sérülése miatt kapott helyet az együttesben, végül ő lett a legjobb magyar (ötödik), s jelentős része volt abban, hogy a csapat ezüstérmet hozhatott haza.

A női szakág hazai meghonosításában szövetségi ösztönzés alapján vezető szerepet vállaltak a csepeliek 1983-tól. A kezdés háromtusa évei után 1986-ban ötéves késéssel kapcsolódtak be a nemzetközi szereplésbe. A moszkvai Jóakarat-versenyen biztató volt a rajt, de az azt követő világbajnokságon a mezőny második felében végzett mindkét csepeli lány, Emhő Réka, a sportág első országos bajnoka és Szigeti Erika, akit elsősorban a balszerencsés lósorsolás sújtott.

A felnőttek között 1986-ig csak öt évben nem voltak csepeliek a világversenyeken. A nagy sikerek jelentős része Benedek Ferenc és edzőtársai munkáját dicsérik. Az időszak sikeres edzője, Sárfalvi Béla, a Honvédnál folytatta pályafutását, utána az ezt követő időszakban a klubvezetés Földi Lászlót, a sokszoros bajnok, kiváló edzőt bízta meg a szakosztály-igazgatói feladatok ellátásával.

A huszadik század végén:

A következő generáció tagjai – a nőknél az első magyar női öttusa bajnokságot megnyerő Emhő Réka, a korszak egyik legjobb versenyzője, Hortobágyi Eszter és Temesi Krisztina, a férfiaknál Sárfalvi Péter, Hanzély Ákos és Kovács Krisztián – a csepeli öttusa új korszakát jelentették. Tehetségüket, a szakosztály kiváló szakmai munkáját Európa- és világbajnoki címek, és magyar bajnokságok sora bizonyítja.

1996-ban Hanzély és Sárfalvi is tagja volt az Atlantába utazó olimpiai csapatnak, előbbi az előkelő egyéni 6. helyet tudta megkaparintani, utóbbi a 21. helyen ért célba. Sárfalvi 2000-ben, Sydneyben is képviselte Magyarországot, ott a 17. helyet szerezte meg.

A két kiváló öttusázó számára a legeredményesebb év talán az 1999-es volt, amikor Sárfalvi és Hanzély az Európa- és a világbajnokságon is mind a csapat, mind a váltóversenyt megnyerték Balogh Gáborral. Az Európabajnokságon ráadásul egyéniben is első két helyen ért célba a két csepeli: Sárfalvi nyert, Hanzély pedig ezüstöt hozott haza Lengyelországból.

Napjainkban:

A 2000-es évek elején az egyesület a teljes összeomlás felé kezdett sodródni. Szegi Csabának és csapatának munkássága azonban nem hagyta veszni a nagy múltú klubot. A 2010-es évek elejére korosztályos szinten újra az élmezőnybe került az egyesület, számos országos éremmel és bajnoki címmel. Ezzel együtt újra büszkélkedhetett a klub válogatott sportolókkal.

Zs. Tóth Anna a 2011-es U17-es Európabajnokságon egyéni és csapat ezüst után egy váltó aranyat is hazavihetett! Ugyanebben az évben egyéniben megnyerte az Olimpiai Reménységek Versenyét is Varsóban. Az imént említett két viadalon Rajszki Péter is képviselhette Magyarországot, két évvel későbbre pedig megsokszorozódott a csepeli jelenlét az ORV-n – 2013 őszén U17-es korosztályban újabb aranyérmest ünnepelhettünk Koricsánszky Olivér személyében. Kardos Bence is Csepelen kezdte meg szárnyalását, elég csak a 2014-es egyéni U17-es európabajnoki ezüstérmére gondolni.

Napjainkban már junior és felnőtt szinten is újra ott vannak a csepeli öttusázók a válogatottság kapujában, páran már azon is túl: Simon Sarolta (több európa- és világbajnoki arany tulajdonosa), Pataki Balázs, Pataki Gergely, Batuska Dominik, valamint a 2020-tól csepeli színekben induló Szép Balázs (2015-ben U17-es egyéni Európabajnok, 2018-ban a Los Angeles-i világkupán bronzérmes) is magára ölthette már a címeres szerelést. A jövő pedig bármit hozhat még…